Rendeletek tára, 1927

Rendeletek - 52. A m. kir. belügyminiszter 1927. évi 41.520. számú körrendelete, a városok vagyonkezelésének és számvitelének helyes vezetéséről.

52. 41.520/1927. B. M. szí. á25 E részben ugyanis azt kellett tapasztalnom, hogy az előző évek pénzmaradványából különböző célokra illetéktelenül vontak el nagyobb összegeket, holott a háztartási alap pénzmaradványát a törvény értelmében a következő évi költségvetésbe fedezetül be kell állítani. Több városnál megállapítást nyert, hogy nemcsak az együt­tes kezelés alá tartozó közszolgáltatásoknál, hanem a város egyéb jövedelmeinél is, nevezetesen a haszonbéreknél, az ingatlanátruhá­zási illetékeknél, italmérési engedély-díjaknál, a különböző járu­lékoknál stb. indokolatlanul nagy hátralékok mutatkoznak. Ne­hogy a város háztartásában fennakadás, esetleg károsodás álljon be, ezeknek a hátralékoknak behajtása iránt is intézkedni kell. , A kereseti adó, a forgalmi adóból való részesedés és a fo­gyasztási adók azért engedtettek át a városoknak, hogy ezek segélyével háztartásuk biztos alapra helyeztessék, és — a város­fejlesztési érdekek gondozása mellett is — a pénzügyi egyensúly helyreállíttassák. Sajnálattal kell tapasztalnom, hogy ezen — pénzügyileg igen kiadós — jövedelmi források mellett is a pót-, adó a legtöbb városban most is maximális százalékban van ki­vetve, aminek okát abban látom, hogy a bevételek kezelésénél a körültekintő gondosság, a személyi és dologi kiadásoknál pedig a szigorú takarékosság nem érvényesül. A fogyasztási adók, valamint az alkalmazottak kereseti adó­jának kezelése több városnál méltán esik kifogás alá, amennyi­ben a fogyasztási adóknál az adótárgyak.számbavétele és a köny­velés hiányos, a behajtási eljárás önkényes és rendszertelen. Az alkalmazottak kereseti adóját illetményjegyzék alapján fizetők, valamint az átalányt fizetők kellően nyilvántartva, a vallomások kellően megvizsgálva, a fizetendő kereseti adóösszeg helyessége kellően ellenőrizve, a főkönyv rendesen vezetve nincsen. Felhívom tehát a város közönségét, ügyeljen arra, hogy a szóban levő adó jövedelmek, valamint a város törzsvagyona utáni jövedelmek, nemkülönben a város javadalmai és haszonhajtó jogai : a helypénzek, vámok, illetékek és díjak hiánytalanul be­szedessenek és elszámoltassanak, hogy az ingatlanok bérbeadá­sánál és a szerződések megkötésénél a törvényes rendelkezéseket megtartsák, a házilag hasznosított törzsvagyon kezelésénél gazda­ságosan és takarékosan járjanak el, a városi tőkepénzek elhelye­zésére a jóhitelű pénzintézeteket idejekorán kijelöljék, az építke­zéseknél és az ipari munkák kiadásánál a Közszáílítási Szabály­rendelet határozmányait megtartsák, a szabályrendeletben előírt pénztárvizsgálatokat körültekintően teljesítsék, amely alkalom­mal nemcsak a városi pénztár hű és pontos kezeléséről kell meg­győződést szerezni, hanem arról is, hogy a számvevőség a jöve­delmek kellő időben való befizetését ellenőrizze, és hogy a kiadá­soknak — különösen a kereseti kimutatásoknak — érvényesí­Magy. Rend. Tára, 1927. I—VI. f. 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom