Rendeletek tára, 1927

Rendeletek - 318. A m. kir. kereskedelemügyi miniszter 1927. évi 106.399. számú rendelete, Budapest székesfőváros területén élővirágnak a folyó évi október hó 30-ára eső vasárnapon való árusításáról.

1784 318. 106.399/1927. K. M. sz. könyv váltására, és egy évi szakbavágó gyakorlat beigazolása esetén a kovács, szerszámkovács, s lakatos (műlakatos, épületfel­vasaló és géplakatos), illetőleg a vas- és fémesztergályos ipar önálló űzéséhez szükséges iparigazolvány váltására jogosít. Felhívom Címedet, hogy az idézett törvénycikk végrehajtása tárgyában kiadott 78.000/1923. K. M. sz. rendelet (Magy. Rend. Tára 1923. évf. 611. o.) függelékét alkotó „Jegyzék" II. pontjába az újpesti m. kir. állami faipari szakiskola címének megváltoz­tatását és az ezen szakiskola fémipari szakosztályának végbizo­nyítványa által nyújtott képesítést vezesse be, továbbá az e ren­deletemben foglaltakról a hatósága területén működő elsőfokú iparhatóságokat, és ezek útján az ipartestületeket is megfelelően értesítse azzal, hogy az említett jegyzéket a fenti értelemben szintén igazítsák és egészítsék ki. Jelen rendeletem a Belügyi Közlönyben is megjelenik. Budapesten, 1927. évi október hó 20-án. Herrmann Miksa s. k. m. kir. kereskedelemügyi miniszter. 318. A m. kir. kereskedelemügyi miniszter 1927. évi 106.399. számú rendelete, Budapest székesfőváros területén élővirágnak a folyó évi október hó 30-ára eső vasárnapon való árusításáról. Abból a célból, hogy a székesfőváros közönsége a sírok díszítéséhez szükséges élővirágot Mindszent ünnepe alkalmából az azt megelőző vasárnapon zavartalanul beszerezhesse, az 1891 : XIII. törvénycikk 3. §-ában nyert felhatalmazás alapján a bel­ügyi ós földmívelésügyi miniszterekkel egyetértően kivételesen engedélyt adok arra, hogy a folyó évi október hó 30-ára eső vasár­napon Budapest székesfőváros területén : a) az élővirág árusítására berendezett üzleteket a más vasárnapokra megállapított időn túl is egészen este hét (7) óráig lehessen nyitvatartani, és b) utcákon és tereken élővirágot a más vasárnapokra meg­állapított időn túl is egészen este hét (7) óráig lehessen árusítani. Temetőkben és a temetők bejárata előtt élővirág, hivatali elődöm 1922. évi 60.243. számú rendeletének (Magy. Rend. Tára 1922. évf. 351. o.) 1..pontja értelmében, a temetők látogatásának tartama alatt árusítható. Budapesten, 1927. évi október hó 26-án. Herrmann s. k.

Next

/
Oldalképek
Tartalom