Rendeletek tára, 1927

Rendeletek - 186. A m. kir. pénzügyminiszter 1927. évi 20.000. számú rendelete, a házadóról szóló hivatalos összeállítás végrehajtásáról.

186. 20.000/1927. P. Ü. M. sz. 1303 címezve a községi elöljáróságnál (városi adóhivatalnál) beadni, amely napon az adótörléshez való igénye keletkezett. (3) Az adótörlés iránt a 15 napi határidő eltelte után be­adott kérések csakis a benyújtás napjától kezdve vehetők figye­lembe. E napot megelőző időre tehát adótörlésnek nincs helye. Ut. (1) \ jelen §. (1) bekezdésének 1—3. pontjaiban tárgyalt esetekben, ha az adó törlésére igényt adó körül­mények már a bevallás beadására kitűzött időben fenn­forognak s a házbirtokos ezeket a körülményeket a beval­lásban bejelenti, a bevallást egyúttal az adó törlésére irá­nyuló kérelemnek is kell tekinteni s az adótörlési eljárást a bevallás alapján meg kell indítani. A bevallás ebben az esetben egyúttal az adó törlésére irányuló külön kérvényt is pótolja. Ha a bejelentés valónak bizonyul, úgy a követ­kező évre szóló adót nem kell kivetni. (2) Ha valamely épület vagy épületrész a bevallás idejében üresen áll, az adót a következő évre is ki kell vetni és amennyiben az üresen álló helyiségek az adóév február hónapjában sem adatnának bérbe, illetőleg nem vétetnének használatba, úgy az egész évre járó házadót törölni kell. Ha azonban az üres helyiségek időközben bérbeadatnak, vagy bérbeadás nélkül használatba vétetnek, úgy természete­sen csak a bérleti jog hatályba lépésének, illetőleg a hasz­nálatbavételnek napjáig terjedő időre aránylag eső adót szabad törölni. (3) Az üresen álló helyiségeket azután a jelen szakasz (1) bekezdésének 4. pontjához fűzött utasítás értelmében évnegyedenkint ellenőrizni kell. (4) A jelen §-ban tárgyalt esetekben a kérvény (be­jelentés) beadására kitűzött határidő elmulasztása miatt a házbirtokos vagy annak törvényes képviselője igazolás­sal élhet, ha kérését el nem hárítható akadály miatt nem adhatta be a megszabott határidőben. (5) Az igazolásra nézve a 23. §-hoz fűzött utasításnak (3)—(5) bekezdéseiben foglaltak az irányadók. (4). Az adótörlés kérdésében elsőfokon a m. kir. adóhivatal határoz. (5) Az üresen álló épület (épületrész) bérbeadását, avagy bérfizetés nélkül való használatbavételét az adóköteles a bérbe­adás, illetőleg használatbavétel napjától számított 15 nap alatt a m. kir. adóhivatalhoz címezve a községi elöljáróságnál (városi adóhivatalnál) bejelenteni tartozik. I U|. (1) A bejelentés elmulasztása esetében a mulasz­tót a 29. §. alapján annyiszor kell 100 pengőig terjedhető

Next

/
Oldalképek
Tartalom