Rendeletek tára, 1925
Rendeletek - 235. A m. kir. kereskedelemügyi miniszter 1925. évi 32.250. számú rendelete, a rádióberendezésekről, valamint az ilyen berendezésekhez szükséges készülékek és alkotórészek előállításának, forgalombahozatalának szabályozásáról.
235. 32.250/1925. K. M. sz. 589 2. A rádió-vevőkészülékek (lényeges alkotórészek) behozatalának engedélyezésére irányuló beadványokban fel kell tüntetni, hogy a kérelmező honnan, mely országból, milyen bruttósúlyban és értékben, milyen és hány készüléket, illletőleg lényeges alkotórészt, és mily célból kíván behozni. A beadványban fel kell továbbá említeni azt is, hogy a kérelmezőnek a rádiókészülékek és alkotórészek előállítására vagy forgalombahozatalára van-e engedélye, s ha igen, mi az engedély száma, és a kiállítás ideje. A behozatalai engedélyt a kereskedelemügyi miniszter csak feltételesen adja meg. Ha a vámvizsgálattal kapcsolatos műszaki felülvizsgálat azt állapítaná meg, hogy a behozni szándékolt készülékek a jelen rendelet határozmányainak nem felelnek"meg, azokkal a behozatali engedélyhez kötött, de e nélkül érkezett áruk módjára kell eljárni. A műszaki felülvizsgálat költségeit a felülvizsgált anyag menynyiségéhez képest a m. kir. posta esetről-esetre állapítja meg. 3. Nem szükséges a kereskedelemügyi miniszter engedélye vevőkészüléknek és vevőkészülék alkotórészeinek kizáróan saját használatra, és a jelen rendelet határozmányainak megfelelő módon való előállításához, ha az előállítónak az előállítandó rádió-vevőkészülék, . illetőleg berendezés létesítésére és üzembentartására engedélye van. Ily rádió-vevőkészüléket és lényeges alkotórészeit azonban csak egy példányban szabad előállítani, és azt az engedélyes másra semmiféle jogcímen át nem ruházhatja. 4. A rádió-adókészülékek előállításának, külföldről való behozatalának és forgalombahozatalának feltételeit a kereskedelemügyi miniszter esetről- esetre állapítja meg. Az engedélyezéssel kapcsolatosan fizetendő díjak az 55. §-ban vannak feltüntetve. 42. §. Rádió-vevőkészülékeknek, és ezek ljényeges alktórészeinek iparszerű előállítására csak olyan iparos (gyáros) kaphat engedélyt, aki szabályszerű iparigazolvány vagy iparengedély alapján villamos áramú berendezéseknek, azok részeinek, valamint villamos mérőeszközöknek létesítésével, javításával, illetőleg ezeknek a munkáknak valamelyikével foglalkozik, avagy a látszerész vagy műszerész ipart gyakorolja. Az iparos (gyáros) a kapott engedély alapján az általa előállított készülékeket és készülékalkotórészeket forgalomba is hozhatja, továbbá a jelen rendeletben, illetőleg az engedélyben megállapított feltételek mellett vevőberendezést is tarthat üzemben. 43. §. A rádió-vevőkészülékkel és ezek lényeges alktórészeivel kereskedésre, ideértve ezeknek az iparostól (gyárostól) megszerzését is, engedélyt csak oly személy kaphat, akinek elektrotechnikai, műszaki, optikai, vagy ezekkel rokon cikkek árusítására szóló iparjogosítványa van. Az engedély megadása a jelen rendeletben, illetőleg az enge-