Rendeletek tára, 1925
Rendeletek - 150. A m. kir. földmívelésügyi miniszter a m. kir. belügy-, igazságügy- és a m. kir. pénzügyminiszterrel egyetértően kiadott 1925. évi 7.444. számú rendelete, „Az alföldi erdők telepítéséről és fásításokról" szóló 1923 : XIX. t.-c. végrehajtásáról és életbeléptetéséről.
150. 7.444/1925. F. M. sz. 435 3. A térvázlatokba a fennebb említett négy kimutatásba összeírt területeken kívül a község belterületét, a községi határokat, vasutakat, és végül a közlekedési és dűlőutakat is be kell rajzolni. A közérdekű erdőtelepítések kijelölési javaslata. 10. §. (1) Amint a fentiek értelmében az erdőhivatal egy járás vagy város határában az összeírást befejezte, a telepítendő új erdőkre, a létesítendő fasorokra, és egyéb gazdasági fásításokra késedelem -nélkül, legkésőbb azonban 1929. év végéig elkészíti a járás (város) területéről a községenkint elkülönített részletes kijelölési javaslatot, amely a kijelölési tervet megelőző tárgyalás alapjául szolgál. (2) Kivétel az az eset, amikor valamelyik községben az alföldi erdőtelepítési akció keretében beerdősítendő területek, és a többi gazdasági fásítások kijelölési tervének elkészülte előtt a földbirtokrendező bírósági eljárás megindult, vagy folyamatban van. Az ilyen esetben az erdőhivatalnak, amint arról bármi úton tudomást szerzett, az érdekelt községre vonatkozó kijelölési terveket soron kívül el kell készítenie, és azt tájékoztatás végett lehetőleg még a helyszíni tárgyalások megkezdése előtt a kiküldött földbirtokrendező bírónak is be kell mutatnia. (3) A (2) bekezdés szerint kell eljárni tagosítás esetében is. (4) Az erdosítendő területekre vonatkozó kijelölési javaslatba elsősorban azokat a közérdekből beerdősítendő területeket kell felvenni, amelyek az összeírás alkalmával mezőgazdasági használatra alkalmasaknak nem találttattak. (5) A telepítendő erdőterületek kijelölési javaslatának elkészítésénél a talaj minőségén kívül figyelemmel kell lenni arra is, hogy azok lehetőleg magukban is, és az esetleg már meglevő erdőkkel együtt rendszeres gazdaságra alkalmas összefüggő erdőket alkossanak. (6) Ha egy-egy szikesfoltot nem lehetne az erdőtestbe bekapcsolni, akkor a szikesfoltokat, ereket vagy laposokat akként kell a javaslatba felvenni, hogy körülöttük keskenyebb erdőpásztát, vagy legalább is néhány fasort kell létesíteni. (7) Figyelemmel kell lenni a kijelölési javaslat elkészítésénél egyrészt arra, hogy a már meglevő, és az ezután megtelepítendő erdőterületek az uralkodó veszélyes szélirányra lehetőleg merőlegesen húzódó gátakat képezzenek, és ha ezeknek Összefüggése helyenkint megszakad, a nyílás irányában nem nagy távolban, lehetőleg az uralkodó szélirányra ugyancsak merőlegesen, szélfogók legyenek. (8) Az uralkodó (rendszerint északnyugati) szél irányának megállapításánál útmutatásul a helyszínén hosszabb időn át szerzett tapasztalatokat, ilyenek hiányában pedig a vidéken található 28*