Rendeletek tára, 1924

Rendeletek - 273. A m. kir. pénzügyminiszter 1924. évi 51.000.számú rendelete, az 1924. évre szóló jövedelemadó és vagyonadó kivetése céljára szolgáló bevallások benyujtásáról.

273. 51.000/1924. P. Ü. M. sz. 1063 * mazás alapján elkészítendő hivatalos összeállítást a lehető leg­rövidebb idő alatt ki fogom adni. Tekintettel azonban azokra a fontos pénzügyi és gazdasági érdekekre, amelyek az adóknak kellő időben való kivetéséhez úgy az állam, mint az adózók részéről fűződnek, az előkészítő munkála­tokat már most haladék nélkül meg kell indítanom, s azért az 1909. évi X. t.-c. 27. §-ának utolsó bekezdésében nyert felhatal­mazás alapján a következőket rendelem : 1. §. Az adózók általános felhívása az adóbevallások beadására. 1. A pénzügyigazgatóság (adófelügyelő) a mellékelt minta szerint megszövegezett felhívásnak a községek (városok) által való közzététele útján, és azonkívül az egyes községekben (városokban) szokásos módon (dobszó stb.) útján haladék nélkül felhívja az adó­köteleseket, hogy az adóbevallásukat legkésőbb 1924. évi április hó 20-áig adják be. Egyúttal az adózó közönség érdekeire való hivatkozással felkéri a helyi lakókat is, hogy időközönkint figyel­meztessék a közönséget az adóbevallás beadásának idejére és a beadás elmulasztásának joghátrányára. Ugyanebben a felhívásban félhívja a munkaadókat, hogy azokról az alkalmazottaikról, akiknek az 1923. évi mindennemű járandósága legalább is 1.500 aranykorona, vagyis 5,250.000 papír­korona volt, az 1921. évi 52.000. számú végrehajtási utasítás 30. §-ának3. számú pontjában említett névjegyzékeket és illetmény­jegyzékeket 1924. évi április hó 20-áig az alkalmazottak adóztatási helye szerint illetékes községi elöljáróságnak (városi adóhivatalnak), Budapesten a kerületi elöljáróság adószámviteli osztályának nyújtsák be. Aki ezeket az adatokat a kellő időben be nem adja, vagy azokban valótlanságokat ad elő, annyiszor büntetendő 100.000 K-ig terjedhető rendbírsággal, ahány adóalanynál ezt a mulasztást vagy cselekményt elkövette. A közszolgálatban állók munkaadóira (utal­ványozó hatóságaira) ez a rendelkezés nem vonatkozik. 3. A községi elöljáróság (városi adóhivatal, kerületi elöljáró­ság adószámviteli osztálya) a pénzügyigazgatóságtól (adófelügye­,lotől) kapott utasításnak megfelelően azonnal köteles felhívni az adózókat az adóbevallások beadására, továbbá köteles gondoskodni elegendő nyomtatványról, és annak a nála jelentkező felek részére való kiadásáról. 4. Az összes állampénztáraknak az első szükségletek fedezé­sére szükséges nyomtatványokkal való ellátásáról egyidejűleg gon­doskodtam, néhány napon belül az állami nyomda a megfelelő szükségletet (25%-al többet, mint ahány adózó az állami köl­csönelőleg lajstromok szerint az illető állampénztár területén van) szintén hivatalból szét fogja küldeni. Ha a küldött mennyiség nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom