Rendeletek tára, 1924

Rendeletek - 247. A m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter 1924. évi 6.000. számú körrendelete, a lakásügyi hatóságok szervezetének, ügyvitelének és eljárásának szabályozásáról.

9âÔ 241 6.000/1924. N. M. M. sz. A helybenlakásra jogosultság megállapítása. 17. §. Amennyiben jogainak biztosítása céljából szükséges, bárki kérheti annak megállapítását, hogy az illető városban vagy községben helybenlakásra jogosult (L. R. 9. §.). A kérvényben elő kell adni azokat a körülményeket, amelyekre a kérelmező helybenlakásra jogosultságát alapítja, s egyúttal be kell mutatnia azokat az iratokat, amelyek az általa előadott körülményeket igazolják. Ha a kérelmező a szükséges iratokat nem mutatta be, a hiány pótlására nyolcnapi határidő kitűzésével fel kell hívni. Azt az egyént, akinek helybenlakásra jogosultságát meg­állapították, fel kell venni a 10. §. 2. pontjában említett jegyzékbe. A helybenlakásra jogosultságot megállapító határozat csak annak megállapítását tartalmazhatja, hogy a kérelmező a város­ban vagy községben helybenlakásra jogosultsággal bír. Az igényjogosultság megállapítása. 18. §. Az igény jogosultság (L. R. 10. §.) megállapítását elő­zetesen is lehet kérni. A kérvényben elő kell adni azokat a körülményeket, amelyek a helybenlakásra jogosultság és a lakásszükség megállapítására alapul szolgálhatnak. A helybenlakásra jogosultságot az előbbi §. rendelkezései értelmében csak iratokkal lehet igazolni. Ha a kérelmező hely­benlakásra jogosultsága már megállapítást nyert, az ezt tartal­mazó határozatot kell eredetiben vagy hiteles másolatban csatolni, vagy pedig a 10. §. 2. pontjában említett jegyzéknek vonatkozó részére kell hivatkozni. A lakásszükségre vonatkozó körülmények akár iratokkal, akár más módon bizonyíthatók. Ha alkalmas bizonyíték a kér­vényhez mellékelve nem lett, nyomozás vagy szemle útján kell a bizonyítást foganatosítani. Az igény jogosultságot megállapító határozatban a lakás­ügyi hatóság a kérelmező lakásszükségletének mérvét (L. R. 12. §.) is megállapít ja, azzal a megjegyzéssel azonban, hogy ez a felet nem jogosítja fel arra, hogy igénybevétel utján ilyen terjedelmű lakást követelhessen. Az igény jogosultságot megállapító határozatnak a lakás­szükségre vonatkozó része a kiállítás napjától hat hónap elteltével hatályát veszti. Azt, akinek igény jogosultsága megállapíttatott, fel kell venni a 10. §. 3, pontjában említett jegyzékbe.

Next

/
Oldalképek
Tartalom