Rendeletek tára, 1922

Rendeletek - 7. A m. kir. minisztérium 1922. évi 2.200. M. E. számú rendelete, az 1922. évben összeülő nemzetgyűlés tagjainak választásáról.

7. 2.200/1922. M. E. sz, 2& számban választandó tagokból minden város képviselőtestülete egyenlő számú tagot választ. Azt, hogy olyan központi választ­mányba, amelynek hatásköre két törvényhatóságra terjed ki, az előző bekezdésben meghatározott számban választandó tagokból az érdekelt törvényhatóságok mindegyike hány tagot válasszon, meghallgatásukkal a belügyminiszter dönti el. A választás titkos szavazással szavazólapok útján történik. A központi választmány tagjául megválasztottnak kell tekinteni a jelen §. első, illetőleg második bekezdésében meghatározott számban azokat, akik a leadott szavazatok viszonylagos többségét elnyerték ; amennyiben pedig az igy megválasztottakon felül vannak olyanok, akikre a leadott szavazatok legalább egynegyed­része esett, ezen utóbbiak közül, ha a törvényhatósági bizottság által huszonnégynél több tag volt választandó, legfeljebb négy, minden más esetben pedig legfeljebb kettő, az elnyert szavazatok számának sorrendjében szintén megválasztott tag lesz és mint ilyen, az első bekezdésben meghatározott számú tagon felül a központi választmányba behivandó. Több rendezett tanácsú városból alakitott választókerület központi választmányába azon­ban az egyes rendezett tanácsú városok képviselőtestülete által a második bekezdésben meghatározott számban választandó tagokon felül azok közül, akik a leadott szavazatoknak legalább egy negyed részét elnyerték, minden városból egyet kell a most emiitett módon megválasztott tagnak tekinteni. A szavazategyenlőség esetében a korban idősebb a megválasztott tag. A központi választmányba minden választókerületből lehe­tőleg legalább két tagot kell választani. 16. §. A központi választmány tagjainak választását a törvény­hatósági bizottságnak, illetőleg a rendezett tanácsú város kép­viselőtestületének közgyűlésen legalább két hónappal előbb kell megtartani, mint amikor a régi választrMny megbízása a törvény értelmében lejár. A közgyűlésre szóló meghívóban közölni kell, hogy a közgyűlés tárgyául a központi választmány tagjainak választása ki van tűzve. Több rendezett tanácsú városból alakitott választókerületben a választás megtartása iránt az egyes városokat a választókerület székhelyéül szolgáló város polgármestere keresi meg, akit a választás eredményéről a választmány megalakítása végett értesíteni kell. A központi választmány tagjává csak az választható, aki a megválaszthatóságból a 20. §. harmadik bekezdése szerint nincs kizárva, és vagy az illető törvényhatóság (rendezett tanácsú város) területén valamely képviselőválasztókerület választóinak névjegyzékébe fel van véve, vagy az illető törvényhatóság bizott­ságának tagja. *

Next

/
Oldalképek
Tartalom