Rendeletek tára, 1921
Rendeletek - 6. A m. kir. minisztérium 1921. évi 71. M. E. számú rendelete, a keményitő és keményitőtermékek forgalmáról.
18 6. 71/1921. M. E. sz. 4. §. Aki a jelen rendeletnek vagy a végrehajtása tárgyában kibocsátott pénzügyminiszteri rendeletnek a zárolásra vonatkozó rendelkezését bármely módon megszegi vagy kijátsza, vagy megszegésében és kijátszásában bármely módon közreműködik, as — amennyiben cselekménye súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik — kihágást követ el, s hat hónapig terjedhető elzárással és kétezer koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. Ha megállapítható annak a nyereségnek a mennyisége, amelyet a tettes cselekményével illetéktelenül elért, az alkalmazandó pénzbüntetés kétezer koronán felül a megállapított nyereség kétszeresével felemelt összegig terjedhet. E kihágás miatt az eljárás a közigazgatási hatóságnak, mint rendőri büntetőbíróságnak, az államrendőrség működési területén pedig a m, kir. államrendőrségnek hatáskörébe tartozik. 5. •§. Felhatalmaztatik a pénzügyminiszter, hogy ennek a rendeletnek végrehajtásáról gondoskodjék. 6. §. Ez a rendelet kihirdetésének napján lép életbe. Budapesten, 1921. évi január hó 18.-án. Gróf Teleki Pál s. k. m. kir. miniszterelnök. 6. A m. kir. ' minisztérium 1921. évi 71. M. E. számú rendelete, a keményítő és heményitötermélceh forgalmáról. A m. kir. minisztérium a háború esetére szóló kivétele» intézkedésekről alkotott törvényes rendelkezések alapján rendeli : 1. §• Az ország meg nem szállott területem termelt avagy megszállott területeiről vagy külföldről behozott keményítő (rizs-, búza-, tengeri- és burgonyakeményitő) és egyéb keményitőtermékek forgalma nem esik korlátozás alá. 2, §. Ez a rendelet kihirdetésének napján lép életbe, s életbelépésével a m. kir, minisztériumnak 3.728/1916. M. E. *) és 509/1918, M. E. 2 ) szám alatt kibocsátott rendeletei hatályukat *) Lásd: Magy. Rend. Tára, 1916. évf., 1536. o. 2 ) Lásd: Magy. Rend. Tára, 1918. évf., 15. o.