Rendeletek tára, 1921
Rendeletek - 121. A m. kir. belügyminiszter 1921. évi 12.001. számú körrendelete, az amerikai bankárok és hajóügynökök által visszavándorló honosaink mellé adott kísérők üzelmeiről és visszaéléseiről, valamint a kivándorlásra csábitó ügynökök működésének megakadályozásáról.
121. 12.001/1921. B. M. sx. 501 és hivatalos közegeim jelentéseiből /azután arról értesültem, hogy ezen kísérők közül többen tényleg megjelentek és eljöttek Magyarországba, itt különböző egyénekkel érintkezésbe léptek azon címen, hogy amerikai rokonaik kíjövetelüket kívánják, sőt hivatatalokba is ellátogattak, hogy az útlevelek kiadását szorgalmazzák. Végül megtette egy ily egyén azt is, hogy "Amerikába azt jelentette, hogy a Belügyminisztériumban történt közbenjárására az útlevél kiadására jogosult megyei hivatalok utasitást nyertek, hogy az általa bemutatott névsorban felsorolt egyének részére az útlevelek kiadassanak. Az illető bankár és hajójegyügvnök most ezen hamis hírt az amerikai magyar lapokban nagyszabású hirdetések keretében közzéteszi, hogy ezen Amerikában. és itthon űzött visszaélésekre alapított üzletkört kifejlessze, és ujabb áldozatokat szedjen. Ennek folytán első sorban Cím figyelmét arra hivom fel, hogy a fentebb isffcertetett adatok közlése mellett a lakosságot, különösen az Amerikába TÍivándorolni készülőket a legerélyesebben óvja attól, hogy ezen egyéneknek hitelt adjanak vagy hozzájuk csatlakozzanak, mert miként a visszavándorlókat majdnem kivétel nélkül, eddig még mindig a legérzékenyebben megkárosították és becsapták; épp ugy felette valószínű, hogy a kivándorlókat még inkább meg fogják károsítani, miután azok megfelelő tapasztalattal nem rendelkeznek. Figyelmeztetem Címet továbbá arra is, hugy ezen egyéneknek tevékenysége, a kivándorlásról szóló 1909. évi II t.-c. VI. fejezetében foglaltaknak megfelelőleg büntetendő cselekményt képez, és jelesül a legtöbb esetben idézett t.-c. 38. és 39. §-aiba ütközik. Utasítsa ennek folytán Cím az alárendelt hatóságokat és közegeket arra, hogy minden most emiitett tevékenységi kört kifejtő Amerikából jött egyén megjelenéséről az illetékes elsőfokú rendőrhatóságnak haladéktalanul tegyenek jelentést, az elsőfokú rendőrhatóságoknak pedig kötelességévé .teszem, hogy az észleltekhez, illetőleg a tényálladékhoz képest a megfelelő büntető eljárást azonnal tegyék folyamatba. Nincs kizárva különben az sem, hogy az emiitett egyének tevékenységükkel a fentemiitett §-okba ütköző cselekményükön kivül kivándorlásra való csábítást is követnek el, ily esetekben tehát a büntető eljárás ez irányban is folyamatba teendő. Miután pedig a kivándorlás, mint azt már a 12.000/1921. számú körrendeletemben jeleztem, a közel jövőben előreláthatólag nagyobb arányokban meg fog indulni, felhivom végül Címet arra is, kisérje figyelemmel, hogy a hatósága területén nem-e működnek kivándorlásra csábitó hivatásos vagy alkalmi ügynökök, s ha igen, úgy velük szemben a szükségesnek mutatkozó intézkedéseket azonnal tegye meg. i Budapesten, 1921. évi február hó 14-én. Dr, Ferdinándy s. k. m. kir. belügyminiszter.