Rendeletek tára, 1921

Rendeletek - 308. A m. kir. pénzügyminiszter 1921.évi 101.010. számú rendelete, utasitás az állami italmérési jövedékről szóló 1921 : IV. t.-c. végrehajtásáról.

308. 101.010/1921. P. Ü. M. sz. 1341 likőr-, rum-, cognac-, gyümölcspálinkakészitő- és pezsgőgyárosok­ról, amelyben az üzlettulajdonos nevét és foglalkozását, az üzlet keletkezésének időpontját és a vonatkozó pénzügyigazgatósági ügyszámot, a forgalomba hozott szeszes italok nemeit, az üzlet telephelyét, a megállapított szeszesital forgalmi-illetéket s végül az üzlet megszűnésének időpontját az anyakönyv 2., 3., 5., 6., 9., illetőleg . 11. rovatainak felhasználásával, illetőleg megfelelő módosításával kell kitüntetni. Az anyakönyv függelékeként ugyancsak külön betűrendes nyilvántartást kell vezetni azokról az egyénekről, akik a borhami­sításnak és hamisított bor forgalomba hozatalának tilalmazásáról szóló 1908 : XLVII. t.-c. 39. és 40. §-ai alapján történt elitéltetésük folyományaként öt éven belül engedélyt nem nyerhetnek, valamint a jövőben azokról az egyénekről is, akiknek a törvény 3. §-ának 3—5. pontjai értelmében engedély nem adható. Ebbe a nyilván­tartásba az illető egyén nevén és lakhelyén kivül a kizáró okot, a szabályellenes cselekmény elkövetésének időpontját és a vonat­kozó pénzügyigazgatósági ügyszámot is be kell jegyezni. A jelen szakasz értelmében vezetendő anyakönyveket a pénz­ügyigazgatóság ^m. r. számvevőségnél három évről három évre, egyéb helyeken pedig kilenc évről kilenc évre újra kell szerkeszteni (berendezni), mihez képest az utóbb emiitett helyeken az anya­könyv 9. rovatának első, második és harmadik alrovatai egyen­kint 3 évre, összesen tehát 9 évre szólnak. A pénzügyőri szakasz által vezetett anyakönyvet a pénz­ügyőri biztos kerületvezető legalább is évenkint, az utóbbi és a pénzügyigazgatóság m. r. számvevőség által vezetett anyakönyveket pedig a pénzügyigazgatóság italmérési ügyi előadója legalább is három évenkint, a nyilvántartott adatok helyessége szempontjából és a netalán hiányzó adatok pótoltatása céljából (tehát a számviteli ellenőrzés érintése nélkül) megvizsgálni tartozik. E vizsgálat meg­tartása a három éves kivetési időszak kezdetén feltétlenül kötelező. Az engedély módosítására, valamint annak elvonására vagy bárminő okból történő megszűnésére vonatkozó tárgyirathoz az engedélyirat, illetőleg — ha az eltévedt volna, vagy bármi más okból rendelkezésre nem állana — az engedélyre vonatkozó teljes anyakönyvi kivonat feltétlenül csatolandó (T. 8. és 12. §-ai). 13. §. I. Az egyes községek területén engedélyezhető korlátlan kimérési üzletek meghatározott számhoz vannak kötve, amelynek megállapítása az állandó és hullámzó lakosság valódi szükséglete, a jövedék érdeke, s a közlekedési, forgalmi, társadalmi és gazda­sági viszonyok mérlegelésével történik. Ebből következik, hogy a szóbanforgó létszám megállapításánál az illető község lakosságá­nak száma alárendelt szerepet játszik (pl. egy 5.000 lakost szám-

Next

/
Oldalképek
Tartalom