Rendeletek tára, 1920
Rendeletek - 218. A m. kir. belügyminiszter 1920. évi 70.790. számú körrendelete, a nyugalomba helyezett városi közigazgatási alkalmazottaknak, valamint azok özvegyeinek és szülőtlen árváinak havi drágasági segélyéről, továbbá a temetési járulékra igénnyel birok temetési segélyéről.
218. 70.790/1920. B, M. sz. 741 ^dézett körrendeletemben foglalt tilalomra utalással semmiképea saíra akadályozható. Erről p-o-^rm^ter urat tudomás és miheztartás végett azzaî a felhívással értesítem, hogy az alárendelt hatóságokat idézett körrendeletem téves magyarázatának mellőzésére figyelmeztesse; és a sajtótermékekre nézve az 1914: XÍV. t.-c. értelmében való eljárásra, s e törvény alapján kiadott rendelkezések betartására utasítsa. Ezt a' körrendeletemet a budapesti m. kir. államrendőrség főkapitányával, és a m. kir. államrendőrség valamennyi kerületi főkapitányával egyidejűleg szintén közöltem. Budapesten, 1920. évi november hó 19-én. Ferdinánd y s. k. W, kir. belügyminiszter. 218. A m. kir. belügyminiszter 1920. évi 70.790. számú körrendelete, •a nyugalomba helyezett városi közigazgatási alkalmazottaknak, valamint azok Özvegyeinek és szülőtlen árváinak havi drágasáp segélyéről, továbbá a temdési járulékra igénnyel birok temetési segélyéről. A minisztertanács 1920. évi október hó 13-án tartott ülésében felhatalmazást adott arra,, hogy azoknak a nyugalomba helyezett városi közigazgatási alkalmazottaknak, valamint azoknak a városi közigazgatási alkalmazottaknak az özvegyei és szülőtlen árva részére, akik a városi pénztár (nyugdíjalap, nyugdíjintézet) terhére állandó ellátásban részesülnek, és akiknek a 15.500/1919. B. M. 1 ) számú körrendelet alapján évi drágasági segélyre van igényük, az •említett körrendelet alapján járó évi drágasági segélyen kivül a magyar királyi minisztérium 1920. évi 8.900/M. E. a ) szám alatt kiadott rendeletében foglaltak szem előtt tartásával havi drágasági segélyek, a temetési járulékra igénnyel birok részére pedig temetési segélyek engedélyeztessenek. A szóban levő havi drágaság*! segélyek és' temetési segélyek megállapításánál követendő eljárásra nézve a pénzügyminiszter úrral egyetértőleg a következőket rendelem : x ) Lásd : Magy. Read. Tára. 1919. évf,, 329. o. 3 ) Lásd: Magy. Rand. Tára, 1920- évf., 535. o„ ./