Rendeletek tára, 1920
Rendeletek - 156. A m. kir. minisztériumnak 1920. évi 9.390. M. E. számú rendelete, a magyar háborús államadósság nosztrifikálásának előkészitéséről.
156. 9.390/1 920.;M. E^Z. 613 egy izben kérheti a m. kir. pénzügyigazgatóság (adófelügyelő) igazolásának kiadását. A címlettulajdonosok — a jelen §. első bekezdésében emiitett kivételtől eltekintve — a jelen rendelet 3. §. 2. a) pontja esetében az eredeti tulajdonszerzést és a folytatólagos tulajdont, a 3. §. 2. b) pontja esetében az eredeti tulajdonszerzést és a folytatólagos tulajdonba 3. §. 2.c) pontja esetében pedig,magukra valamint jogelődeikre nézve is ugy a szerzést, mint a folytatólagos tulajdont hitelt érdemlő módon tartoznak igazolni. A nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyesületek azonban a 3. §. 2. a) és b) pontjában megszabott feltételeket nem az előbbi bekezdésben foglaltak szerint, hanem az 1918. évi október hó 31-iki értékpapirállomány-felvételnek cégszerűen aláirt példányával igazolják. Az a kötvénytulajdonos, vagy ennek örököse (hagyományosa), aki az első, második és harmadik hadikölcsön kibocsátása alkalmával zárolt kötvényeket jegyzett, a nevére szóló zárolási Elismervényben számszerint megjelölt kötvények tekintetében az eredeti jegyzést a zárolási Elismervény felmutatásával igazolhatja. Névre szóló vagy kötményezett címletnek oly tulajdonosa, aki címleteit 1918. évi október hó 31-ét megelőzőleg irattá össze névreszóló címletekre vagy kötmény ezt ette, ezen címletekre nézve, ha azok nem jegyzés utján jutottak birtokába, az eredeti tulajdonszerzést és a folytatólagos tulajdont kül'ön igazolni nem tartozik. 6. §. A m. kir. pénzügyminiszter azoknak a tulajdonosoknak, akik a 3. §. 2. pontjában előírt feltételek valamelyikének fennállását igazolni nem tudják, a nosztrifikálás előkészítésével megbizott pénzintézetnél benyújtandó Írásbeli kérelmére megengedheti az ily címleteknek a 11. §. szerinti megjelölését, ha a címleteket a szelvényivekkel együtt ugyanazon pénzintézetnél letétbe helyezik és a 3. §. 2, pontja a—c) alpontjaiban megszabott feltételek vala^ melvikének fennállását valószinűsitik. A pénzügyminiszter ily kérelemre a megjelölést engedélyezheti abban az esetben is, ha a címletek tulajdonában a 3. §. 2. c) pontjában megengedettnél több izben állott be változás. Ily címletek megjelölésének engdélyezése esetén a címletek a