Rendeletek tára, 1920
Rendeletek - 51. A m. kir. kormány 1920. évi 3.074. M. E. számú rendelete, a só (konyhasó, kristálysó, marhasó és iparsó) árának újabb megállapitásáról és ezzel kapcsolatos tennivalókról.
186 51. 3.074/1920. M. E. sz. vétlen fogyasztó részére történő kiszolgáltatáshoz szükséges papírzacskó árát. A só átvételéhez szükséges zsákokról az átvevő tartozik gondoskodni. Ha a zsákot kivételesen az átadó szolgáltatja és adja használatba a vevőnek, attól a kölcsönadott zsákok után betétet követelhet, amelyet a zsákoknak használható állapotban való visszaszolgáltatása esetén a kopási díj levonás'ával vissza kell fizetni. A betét összegét, valamint á kopási díj címén felszámitható tételeket a Sóelosztó Bizottság a Zsákbizottsággal egyetértve állapítja meg. A vámvonalon át vagy idegen közigazgatás alatt álló területről behozott oly só árának megállapításánál, amely nem a Sóelosztó Bizottság által, és nem az általa megállapított fejadag szerint kerül forgalomba, az 1. és 2. §-ban megállapított alapár helyett az igazolt beszerzési költségeket és az igazoltan fizetett vám. és engedélyilletéket, valamint a jelen §. harmadik bekezdésében emiitett költség- és haszontételeket kell számításba venni. A helyi hatóságok kötelesek az általuk megállapított áraknak a szokásos módoa való közzétételéről gondoskodni, és a megállapított árakat a közélelmezési miniszternek bejelenteni, aki azokat felülvizsgálhatja, és a szükséghez képest a pénzügyminiszterrel egyetértőleg megváltoztathatja. 5. §. A vámvonalon át vagy idegen közigazgatás alatt álló területről behozott sóért a métermázsánkint 2 koronában megállapított és ezidőszerint az 500°/o-os felpénzzel együtt 12 koronát kitevő vámtételen felül métermázsánkint 350 korona engedéïyilleték fizetendő. 6. §• Azért a sóért, amelyet a pénzügyminiszterrel egyetértőleg a közélelmezési miniszter, vagy annak a pénzügyminiszter hozzájárulásával adott felhatalmazása alapján a Sóelosztó Bizottság, vagy az alsóbb fokú közigazgatási hatóság közszükségleti célra igénybe vesz (rekvirál), az igénybe vett mennyiség után a 4. §-ban megállapított árat kell rnegtériteni ; ebből az árból azonban az esetben, ha a só a vámvonalon tul eső, vagy idegea közigazgatás alatt álló területről származott, és annak tulajdonosa az ó. §-ban előirt vám- és engedélyilleték lefizetését, vagy annak a kincstár javára i>