Rendeletek tára, 1920
Rendeletek - 305. A m. kir. közélelmezési miniszter 1920. évi 38.500. számú rendelete, az 1920. évi termésből közszükségleti célokra biztositandó buza, rozs, kétszeres kivetéséről és beszolgáltatásáról. (Végrehajtási utasitás a 4.787/1920. M. E rendelet I. fejezetéhez.)
305. 38.500/1920. Ké. M. sz. 985 tételétől, illetőleg a kirendeltség és a közélelmezési miniszter által végzett kivetés esetében annak a termelővel való közlésétől számítandó 8 nap alatt mindenkor a kivetést végző hatóságnál nyújtandó be. A községi elöljáróság, illetőleg a kirendeltség a nála benyújtott felszólalást, a vonatkozó iratokkal és saját véleményével együtt a felszólalás felett való határozathozatalra illetékes hatósághoz haladéktalanul köteles felterjeszteni. A kivetés ellen beadott felszólalásnak általában halasztó hatálya nincs, vagyis a termelő a reá kivetett gabonamennyiséget közvetlenül a cséplés után beszolgáltatni köteles, tekintet nélkül arra r hogy a kivetés ellen élt-e felszólalással. Abban az esetben, ha felszólalásnak hely adatik, egyúttal intézkedés történik arra nézve, hogy a megfelelő mennyiségű gabona ugyanolyan minőségben és költségmentesen a felszólalónak visszautaltassék. Kivételt képez a c) pont esetében beadott felszólalás, mikor a kivetett gabonamennyiség beszolgáltatása a felszólalás elsőfokú elbírálásáig függőben hagyható. A kirendeltségnek joga van az ily felszólalás elbírálását helyszini szemle útján foganatosítani, amikor is, ha a felszólalásnak hely nem adatik, a felmerülő költségek a felszólalót terhelik. A bevetett területnek részben vagy egészben történt eltitkolása folytán történt pótkivetés elleni felszólalás beadására, elbírálására és halasztó hatályára nézve ugyancsak a fenti rendelkezések az irányadók. Bevetett terület és kivetett gabonamennyiség bejelentése. 7. §. A, kivetés befejezte után köteles a községi elöljáróság a kivetési jegyzéket lezárni, és legkésőbb 1920. évi július hó 20-án a kirendeltségnek bejelenteni a búza, rozs és kétszeresnek kat holdakra átszámított kiterjedését, valamfnt a termelők összessége által beszolgáltatandó búza- és rozsmennyiséget (esetleg árpát is) métermázsákban. A kirendeltség a bejelentést nyilvántartásba veszi, s a községek szerinti nyilvántartás egy másolati példányát járások szerint összegezve július hó 31-én a közélelmezési miniszterhez terjeszti fel.