Rendeletek tára, 1919
Rendeletek - 254. A magyar kormány 1919. évi 4.424. M. E. számú rendelete, a magánjogi szolgálati viszonyban álló munkavállalóknak és tanoncoknak munkaviszonyáról.
694 254. 4.424/1919. .M. E. az. a jelen rendelet alapján jár el, tekintet nélkül arra, hogy az érvényesített követelés mikor keletkezett. E rendelkezés alkalmazást nyer a fellebbezési eljárásban akkor is, ha az elsőbiróság a korábbi jogszabályok alapján járt el. 13. §. Oly munkaadóval szemben, aki az 1914. évi augusztus hó 1. napja óta bekövetkezett események folytán anyagi- romlásba jutott, — ha a munkavállaló szolgálatát a felmondási időre nem veszi igénybe — a felmondási időre járó munkabér nem, illetőleg csak annyiban követelhető, amennyiben azt a fennforgó körülményekre való tekintettel ti méltányosság megkívánja. 14. §. Ha a szolgálati viszonyból folyó követelés tekintetében a bíróság 1919. évi március hó 21-ike előtt már jogerősen marasztaló ítéletet hozott, a munkaadó a 13. §-ban körülirt feltétel alapján a végrehajtást elrendelő biróságtól az ítélet végrehajtásának határozott időre való felfüggesztését kérheti. A biróság a kérelem folytán a feleket meghallgatja. Ha a kérelmező a 13. §-ban megjelölt körülményt valószinüsiti, vagy arról a bíróságnak tudomása Van, a kérelmet az eljárás további folyamára halasztó hatályúnak mondja ki. A biróság a felfüggesztés határidejét a méltányosság szerint szabja meg, és a határidőt, annak lejárta előtt, alperes által előterjesztett indokolt kérelem alapján meghosszabbíthatja. A felfüggesztési kérelem tárgyában hozott végzés ellen egyfokú felfolyamodásnak van helye. 15. §. A jelen rendelet határozmányai (alkalmazást nyernek az e rendelet életbelépése előtt eszközölt felmondásokra is, a korábbi jogszabályok alapján már kifizetett munkabérek azonban nem követelhetők vissza. 16. §. A jelen rendelet határozmányai nem terjednek ki a lakásügyek ideiglenes szabályozásáról szóló 4.288/1919. M. E. számú rendelet 1 ) *) Lásd : Magy. Rend. Tára, 1919. évf„ 668. o.