Rendeletek tára, 1919
Rendeletek - 358. A földmívelésügyi miniszter és az igazságügyminiszter 1919. évi 85.800. F. M. számú rendelete, az ingatlanok forgalmának ideiglenes szabályozásáról szóló 5.200/1919. M. E. számú rendelet végrehajtásáról.
358. 85.800/1919. F. M. sz. 989 szerv ezután — az okiratmásolat őt illető példányának kivételével — a kérelmező félhez, ha pedig az iratok a telekkönyvi hatóságtői érkeztek, a telekkönyvi hatósághoz visszajuttatja, Ha azonban az ingatlan, amelynek elidegenítésétől a hatósági hozzájárulás kérdésében döntésre hivatott szerv a hozzájárulást jogerősen meg* tagadta, nézete, vagy a földmívelésügyi miniszter rendelkezése szerint alkalmasnak látszik arra, hogy azt a földmívelésügyi miniszter az 5.200/1919. M. E. számú rendelet 5. §-a alapján az állam részére vagy más kijelölt személy részére megszerezze, az iratokat a földmívelésügyi miniszterhez a megdagadó határozat jogerőre emelkedése' napjának közlésével minden ismert körülményre kiterjedő indokolt jelentéssel azonnal felterjeszti, s erről a feleket, ha pedig az iratok a telekkönyvi hatóság közvetítésével érkeztek 4iozzá, a telekkönyvi hatóságot értesiti. Ilyen esetben a jogügyletről szóló eredeti okirat a kérelmező félnek cs(ak akkor adható vissza, ha a földmívelésügyi miniszter az ingatlannak az állam vagy más személy részére . megszerzése iránt intézkedni nem kivan. lAz Országos ingatlanforgalmi Bizottság megalakulása után az iratokat ennek a bizottságnak a közvetítésével kell a földmívelésügyi miniszterhez felterjeszteni. Az értesítést telekkönyvi akadály nem létében a telekkönyvi hatóság széljegyzi. 11. §. Ha a hozzájárulást fellebbvitel folytán az Országos Ingatlanforgalmi Bizottság tagadja meg, a jogügyletről szóló okiratot és bemutatott másolatait megfelelő záradékkal ellátja, s a továbbakra nézve az előbbi §. megfelelő alkalmazásával jár el Eljárás az ingatlan átengedése esetében. 12. §. Ha a telekkönyvi hatóság arról kap értesítést (10. §.), hogy a hozzájárulás kérdésében döntésre hivatott szerv az iratokat a földmívelésügyi miniszterhez felterjesztette a végből, hogy az 5.200/1919. M. E. számú rendelet 5. §-)a alapján intézkedjék, hogy a hatósági hozzájárulás hiányában érvénytelen jogügylettel elidegeníteni szándékolt ingatlant az elidegenítő az államnak vagy annak engedje át, akit e végből a földmívelésügyi miniszter kijelöl, a 3_ §. értelmében