Rendeletek tára, 1918
Rendeletek - 254. A m. kir. minisztérium 1918. évi 3.243. M. E. számú rendelete, az 1918. évi burgonyatermés zár alá vételéről, közszükségleti célokra igénybevételéről és felhasználásáról.
834 254. 3.243/1918. M. Ë. SU. időben kiszedni vonakodik, — a községi elöljáróság (városi polgármester) köteles erről az elsőfokú közigazgatási hatóságnak azonnal jelentést tenni, ez utóbbi pedig köteles az ilyen készleteknek közerő kirendelése útján történendő kiszedéséről és betakarításárQl gondoskodni. A közerő költségei a termelőt terhelik. Burgonyát éretlen állapotban kiszedni tilos, kivéve, ha azt az időszak előrehaladottsága vagy hadműveleti okok teszik szükségessé. II. Fejezet. A termelő rendelkezési joga és annak korlátozása. 3. §. Azt, hogy a termelő házi és gazdasági szükséglet (vetőmag, takarmányozás, állandó és időszaki munkások és cselédek járandósága) címén 1918. évi burgonyaterméséből mennyit tarthat vissza és használhat fel, a földmívelésügyi miniszterrel egyetértőleg az Országos Közélelmezési Hivatalt vezető miniszter, vagy felhatalmazásukkal a törvényhatóság első tisztviselője állapítja meg. A törvényhatóság első tisztviselője az általa történt megállapítást köteles az Országos Közélelmezési Hivatalt vezető miniszternek bejelenteni. A termelő zár alá vett termésének azt a részét, amelyet saját házi és gazdasági szükségletére visszatarthat, erre a célra szabadon kihasználhatja. 4. §. A termelő zár alá vett termésének saját házi és gazdasági szükségletét meghaladó részét csak az Országos Burgonya Közvetítő Irodának, illetőleg az ezáltal kijelölt vevőnek, az Országos Burgonya Közvetitő Iroda közvetítése nélkül pedig csak annak adhatja el, aki az Országos Közélelmezési Hivatalt vezető minisztertől a vásárlásra az 5. §. értelmében engedélyt nyert. III. Fejezet. ' Vásárlási jogosultság. 5. §. Azt, hogy olyanok, akik maguk nem termelők, vagy akiknek házi és gazdasági szükséglete saját termésük által fedezve nincsen,