Rendeletek tára, 1918

Rendeletek - 531. A magyar minisztérium 1918. évi 5.220. M. E. számú körrendelete, Magyarország demokratikus függetlensége, belső rendje, lakosságának személy- és vagyonbiztonsága, valamint általában a törvényes rend fenntartásának biztosítására létesitendő szervezetekről.

2232 531. 5.220/1918. M. E. sz. legfiatalabb éviolyam (vagyis azok, akik 1896., 1897., 1898., 1899. és 1900. évben születtek) rövid ideig katonai szolgálatra ott jelentkezzenek, ahol a fentinél idősebb évfolyambeli bajtársaik leszerelnek, tehát lakóhelyükhöz legközelebb eső póttestnél vagy kiegészitő parancsnokságnál, ahol pedig ilyenek nincsenek, az állo­másparancsnokságnál. Minden becsületes gondolkozású ifjú katonához intéztük ezen rendeletünket, amelyet csak az elkerülhetetetlen szükség okából és idejére határoztunk el. E rendelet végrehajtását elsősorban a közszellem erkölcsének ereje alá helyezzük. Felhívunk mindenkit, hogy társadalmi körében e rendelet végrehajtását ellenőrizze, be­vonulásra kötelezetteket felvilágosítsa és a visszaélőket bejelentse. Senkise felejtse el, hogy élelmünket, szenünket, jövő megélheté­sünket csak oly módon tudjuk biztosítani, hogy ha a népkormány ezen rendelkezései teljes mértékben • végrehajtatnak. Magyarország minden lakosa és a történelem hálával fog vi­seltetni azok iránt, akik testvéreik, édes szüleik és az ország min­den lakosának megélhetését, boldogulását, személyes vagyoni biz­tonságát előmozdítják, és a népkormány első kötelességének fogja tartani, hogy háláját a birtokpolitika megvalósitása alkalmával, avagy állami alkalmazások megteremtése által azokkal szemben rójja le elsősorban, akik a harctér nehéz küzdelmei után is a közérdek és közcél szolgálatában álltak. Mindazokkal szemben azonban, akik hazájuk és szeretteik iránti kötelességükről megfeledkeznek, a törvény teljes szigorával fogunk eljárni és ki fogjuk őket zárni mindazon kedvezményekből, amelyek csakis becsületes embereket illetnek xneg. Minden közkatona és őrvezető a továbbszolgálati ' idő alatt szolgálatba lépése napjától kezdve az elhelyezésen és élelmezésen kívül, a napi zsoldot is beleértve, összesen napi 10 K-t, tizedesek napi 11 K-t, szakasz­vezetők 12 K-t, őrmesterek 14 K-t, törzsőrmesterek 15 K-t, tiszt­helyettesek napi 16 K-t kapnak. A tisztikar áll a tényleges tisztikarból és a nem tényleges tisztikar visszamaradásra kötelezett öt legfiatalabb évfolyamából. Illetményeik a legénység felemelt zsoldjához képest megfelelően és a legrövidebb időn belül megnyugtatólag szabályoztatuak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom