Rendeletek tára, 1918
Rendeletek - 472. A m. kir. pénzügyminiszter 1818. évi 125.200. számú körrendelete valamennyi törvényhatóság közigazgatási bizottságához és valamennyi m. kir. pénzügyigazgatósághoz, a Budapest-székesfővárosi pénzügyigazgatóság és közigazgatási bizottság kivételével, az egyenes adók 1919. évre vonatkozó kivetésének meginditásáról.
1996 472. 125.200/1918. P. Ü. M. sz. mint a bérbeadott lakásrészekre vonatkozó rovatai előzetesen lesommázandók, és azután a házadóutasitás 12. §-a szerint a bérbeadottakhoz számítandó lakásrészek hozzáadásával megállapítandó, vájjon nem forog-e fenn az utasítás 60. § ának 3. pontjában felsorolt esetek valamelyike, amikor ugyanis a pénzügyigazgatósághoz jelentés teendő annak eldöntése végett, hogy akár à házosztályadónál, akár a házbéradónál mily fokozat, illetőleg százalék alkalmaztassák. Ha a határozat jogerőssé vált, és az általános házbéradó először hozatik be, mindazok, akik a házadóutasitás 11. §-a értelmében vallomásadásra kötelezvék, vétív mellett egyenkint felhivandók, hogy a tényleg ki nem bérelt és állandóan nem adómentes épületekről, illetőleg épületrészekről szabályszerűen kiállított vallomásukat 8 nap alatt adják be. Amennyiben az általuk kiállított vallo-r mási ívek adatai nem fogadhatók el, az illető épületek (épületrészek) évi haszonértéke (bérértéke) a házadóutasitás 11. §-ában foglaltak értelmében összehasonlítás útján lesz az illető község (város) egész területén egyidőben megállapítandó. Az egyénenkinti kivetéssel egyidejűleg a lajstromba az 1918 : IX. t.-c. 18. §-a alapján a házosztály adó után járó 60°/o-os hadipótlékot, nemkülönben az 1909 : VI. t.-c. 48. §-a, illetőleg az 1912 : LUI t.-c. 39. §-a értelmében járó l°/o-os és 4°/o-os, illetőleg 5%-os és 25°/o-os adópótlékot is beírják. 3. Az elkészített házadó kivetési lajstromokat a házbérvallomási ívekkel és a vallomások pótlólagos beadására történt-felhívást igazoló vétbizonyitvány okkal és pótjegyzékekkel együtt a pénzügyigazgatósághoz beterjesztik. 4. Gyűjtik és a pénzügy igazgatósághoz jegyzék mellett beküldik a bizottsági tárgyalás alá tartozó III. oszt. keresetadóra és a nyilvános számadásra nem kötelezett vállalatokra vonatkozó bányaadóra, valamint a tőkekamat- és járadékadóra s a IV. oszt. keresetadóra vonatkozó bevallásokat. 5. Gyűjtik az ingatlanok általános jövedelmi pótadójának kivetésénél tekintetbe veendő adóssági kamatokról szóló bevallásokat,, s ezeket minden tekintetben pontosan kezelik. 6. Községekben és rendezett tanácsú városokban megkezdik a jövedelemadó- és vagyonadóköteleseknek, valamint a hadi nyere-