Rendeletek tára, 1918
Rendeletek - 472. A m. kir. pénzügyminiszter 1818. évi 125.200. számú körrendelete valamennyi törvényhatóság közigazgatási bizottságához és valamennyi m. kir. pénzügyigazgatósághoz, a Budapest-székesfővárosi pénzügyigazgatóság és közigazgatási bizottság kivételével, az egyenes adók 1919. évre vonatkozó kivetésének meginditásáról.
1964 '472. 125.200/1918. P. Ú. M. «. A pénzügyigazgatóságoknak és a községi (városi) közegeknek a most meginditott munkálatokra vonatkozó teendőit a jelen körrendelet részletesen körülirja, az adózók kötelességeit pedig — a körrendelethez csatolt minták szerint — a pénzügyigazgatóságok által szövegezendő és közzéteendő hirdetmények állapítják meg. f I. FEJEZET. A pénzügyigazgatóságoknak általános teendői az adókivetési előmunkálatok és az adókivetés körül. 1. §Az 1918. évi november hónapjában : I. A pénzügyigazgatóságok az 1918. év november havának első felében megindítják az adókötelezettek és adótárgyak összeirását (1909 : XI. t.-c. 2. §.), és egyúttal a községi (városi) közegek által végzendő munkálatokra kitűzött összes határidőket úgy az adókivetés, illetve a kivetési előmunkálatok teljesítésére hivatott községi (városi) közegekkel, mint a járási főszolgabirákkal és a törvényhatóságok első tisztviselőjével — külön rendeletben, fehivás- 1 ban, illetve átiratban — azonnal előre közlik és előbbieket azok följegyzésére és pontos betartására utasítják, az utóbbiak támogatását pedig — hivatkozva arra, hogy az adókivetésnek idejekorámva'ó befejezése nemcsak az államkincstárnak, hanem az adózó közönségnek, valamint a községeknek és törvényhatóságoknak is egyaránt érdeke — kikérik. •Egyidejűleg az 1898. évi 76.785. sz. (P. K. 28. sz.) és az 1899. évi 23 286. sz. (P. K. 7. sz.) körrendeletekben foglaltakra való tekintettel felhívják a gyárak és iparosműhelyek tulajdonosait, hogy alkalmazottjaik adóösszeirási íveit záros határidő alatt állítsák ki és a pénzügy igazgatóságnak küldjék meg. Az adókötelezettek és adótárgyak összeírása az I., II., III. éa IV. osztályú keresetadó, a bányaadó, a tőkekamat- és járadékadó, a fegyveradó és a hadmentességi díj kivetésének, illetve az adózók által benyújtandó vallomások és bejelentések ellenőrzésének alapjául szolgálván, a pénzügyigazgatóságok kötelesek a legnagyobb • figyelmet és gondot fordítani arra, hogy áz összeírás a községi (városi) közegek által, házról-házra a legnagyobb pontossággal végeztessék.