Rendeletek tára, 1918
Rendeletek - 423. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter 1918. évi 42.598. számú rendelete, az ásványolajipari szövetség megalakitásáról.
1440 423. 42.598/1918. K. M. ss.. Az igazgatóság vezeti a szövetség ügyeit és képviseli a szövetséget hatóságokkal és harmadik személyekkel szemben. Érvényes képviselethez az igazgatóság legalább két tagjának együttes eljárása szükséges, akik közül az egyiknek a kereskedelemügyi miniszter által kinevezett elnöknek vagy alelnöknek kell lennie. Igazgatósági üléseket a szükséghez képest kell tartani. Ezeket az üléseket az elnök vagy valamelyik alelnök hívja egybe, és köteles ezt 3 napon belül megtenni, ha erre bármely igazgatósági tag felszólítja. Az ülés határozatképes, ha az összes igazgatósági tagok meghivattak és legalább 4 tag személyesen, vagy más igazgatósági tag által helyettesítve megjelent. A határozatok a megjelenteknek általános szavazattöbbségével hozatnak. Jogosítva van az igazgatóság hatáskörének egy részét, különösen a folyó ügyek ellátása tekintetében, egy kebeléből választandó végrehajtó bizottságra ruházni. Ha végrehajtó bizottságot alakítanak, akkor be kell választani az elnököt. Egyebekben az igazgatóság .ügyrendjét önmaga állapítja,meg. Az igazgatósági tagság tiszteletbeli állás, és az igazgatósági tagok sem fizetésben, sem más\járandóságban nem részesülnek, de esetleges készkiadásaik megtérítését igényelhetik. 8. §. • A szövetségi közegek és alkalmazottak kötelességei. A szövetségnek összes közegei, ideértve az alkalmazottakat is, a legteljesebb pártatlansággal és titoktartással kötelesek eljárni. 9. ,§. Állami- felügyelet. A szövetség minden vonatkozásban állami felügyelet alatt áll, amelyet a kereskedelemügyi, pénzügyi és földmívelésügyi miniszterek állandóan kirendelt miniszteri biztosok által gyakorolnak. A miniszteri biztosokat e végből minden közgyűlésre, igazgatósági és végrehajtó bizottsági ülésre meg kell hívni, és azoknak joguk-