Rendeletek tára, 1918

Rendeletek - 363. A m. kir. földmivelésügyi miniszter 1918. évi 105.600. számú rendelete valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjéhez, a sertéshizlalás feltételeiről.

t 3&3. 105.600/1918. F. M. sz. 1217 §-ában emiitett felvilágosító rajzokat és terveket az e törvény végrehajtása tárgyában 45.689/1885. szám alatt kiadott Általános rendelet 1 ) 5. §-a szerint szükséges műszaki leírásokkal együtt szintén elkészíthetik, és ebbeli munkálataik az eljáró hatóságok ré­széről, mint szakértők által készitettek, elfogadandók. Emellett az illetőknek a hivatkozott végrehajtási rendelet 8. §-a értelmében való szakértői közreműködhetése változatlanul fe-n­marad. Megjegyzem, hogy a nevezett főiskolának újra szervezése előtti időben kiállított bányászati, illetőleg erdészeti oklevelek a jelen rendelet alkalmazásában a főiskola újjászervezése óta kiadott oklevelekkel — amelyekben az államvizsga letevője okleveles (bánya-, fémkohó-, vaskohó) mérnöknek, illetőleg okleveles erdő­mérnöknek nyilvánittatik — egészen egyenlő értékűeknek tekin­tendők. Midőn ezeket a Cím tudomására hozom, egyben felhívom, hogy jelen rendelkezésemről a vízjogi törvény. 157. § a alapján alsófokú hatóságok gyanánt eljárni hivatott törvényhatósági szer­veket alkalmazkodás végett értesíteni szíveskedjék. Budapesten, 1918. évi június hó 17-én. A miniszter helyett: Rakovszky s. k. államtitkár. 363. A m. kir. földmivelésügyi miniszter 1918. évi 105.600. számú rendelete valamennyi törvény* hatóság első tisztviselőjéhez, a seriéshizlalás feltételeiről. A m. kir. minisztérium folyó évi június hó 15-én 2.592/1918. M. E. sz. a. kelt rendeletének 2 )«l. §-ában nyert felhatalmazás alap­ján a sertéshizlalás feltételei tárgyában az Országos Közélelmezési Hivatalt vezető miniszterrel egyetértőleg a következőket rendelem : • *j Lásd: Magy. Rend. Tára, 1885. évf., 2219. o. ') Lásd: Magy. Rend. Tára, 1918. évf., 683. o. Magy. Rend. Tára, 1916. V-1X. f. 77

Next

/
Oldalképek
Tartalom