Rendeletek tára, 1917

Rendeletek - 106. A m. kir. minisztérium 1917. évi 2.000. M. E. számú rendelete, a hadiárváknak és hadirokkantak gyermekeinek középfokú és felsőbb iskolai tanulmányok folytatására nyujtandó nevelési segitségről.

106. 2.000/1917. M. E. sz. 445 5. a kérelem jogcímét igazoló okmányok ; 6. annak a szülőnek a társadalmi helyzetére és életkörülmé­nyeire vonatkozó okmányok, amely után segítségre jogosult. A kérelmező az ekként kiállított és fölszerelt kérvényt ahhoz a Törvóm/hatósági Hadigondozó Bizottsághoz terjeszti fel, amely­nek területén a gyermek állandóan tartózkodik. 16. §. A Törvényhatósági Hadigondozó Bizottság eljárása. A Törvényhatósági Hadigondozó Bizottságnak a nevelési segít­ségekre vonatkozó teendőit az erre a célra alakított albizottság (900/1917. M. E. sz. rendelet 1 ) 15. §-ának ötödik bekezdése) látja el. Ennek az albizottságnak elnöke a főispán, tagjai pedig az árva­széki elnök, a kir. tanfelügyelő vagy ezek hivatali helyettesei, és a bizottság által választott két egyén, akiknek egyike lehetőleg kö­zépfokú iskolai igazgató, másika pedig nő. Az előadót a bizottság jelölje ki. Ez az albizottság a beküldött kérvényeket felülvizsgálja, ezek közül azokat, amelyek nyilvánvalóan nem jogosult tanulóra vonat­koznak, visszautasítja, a többiekre nézve pedig az esetleg mutat­kozó hiány pótlása iránt intézkedik, a bejelentett tények valódi­ságáról rendelkezésére álló vagy pótlólag megszerzendő adatok alapján meggyőződést szerez, ehhez képest a kérelem adatainak kiigazítása, illetőleg kiegészítése iránt intézkedik és ez alapon az űrlapot hitelesiti. Ennek megtörténte után arra kell törekednie, hogy a gyermekek közül minél több legyen részesíthető a törvényhatóságban rendel­kezésre álló nevelési segítségben. Azokra a tanulókra nézve, akik helyi forrásokból nevelési segít­ségben részesíthetők nem voltak s ennek következtében űrlapjaik az Országos Hadigondozó Hivatalhoz terjesztendők fel, az albizottság a megfelelő rovatban okszerű föltevés alapján véleményt mond arra nézve, hogy a tanuló szülőinek (az eltartásra kötelezett egyénnek) életbenmaradása, illetőleg teljes munkaképessége esetén milyen fokú tanulmányokban (nevelésben) lett volna osztályrésze. Az ilyképen kiegészített kérvényeket a bizottság pecsétjével meg­erősítve és a 8. §-ban emiitett két pont szerint csoportosítva, 0 Lásd: Magy. Rend. Tára, 1917. évf., 121. o.

Next

/
Oldalképek
Tartalom