Rendeletek tára, 1917
Rendeletek - 682. A m. kir. belügyminiszter 1917. évi 151.041. számú körrendelete valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjéhez a nyilvántartott cigányokkal való eljárásról.
682. 151.041/1917. B. M. sa. 2527 cigányok (nemcsak a gyermekek, de a felnőttek is), *r és pedig leginkább a közönség jóakaratú áldozatkészségéből — úgy felsőruhával, mint fehérneművel eddig is elláttattak, A téli időszak alatt ebben az irányban fokozottabb feladat hárul a hatóságokra. Akol másként nem lehetséges és ahol a szükséges ruházat "költsége a cigányok keresményeiből és a 15.000/1916. B. M. eln. sz. rendelet 3. §-a értelmében a hatóságok által őrizetbe vett pénzes értéktárgyakból fedezhető nem volna, a nélkülözhetetlen és a közerkölcsíség szempontjából elkerülhetetlenül szükséges ruha' neműekről a hatóság tartozik gondoskodni. E részben irányadóul szolgál az 1885. évi' 9.389. B. M. számú toloncszabáiyzat 1 ) (20. §.) VII. Munkálta fás, munka telepek. Ami a nyilvántartott cigányok foglalkoztatását illeti, a hozzám érkezett jelentésekből azt a benyomást merítettem, hogy egyrészt helyesen alkalmazott szigorral, másrészt jóakaratú és tervszerű eljárással a cigányokat a munkára általában hajlandóvá lehet tenni, a fiatalját pedig nagyobb nehézség nélkül rendes polgári foglalkozásra lehet nevelni. Mihelyt a cigányok munkája kellő eredményt mutat fel, annak igénybevételétől a lakosság sem fog idegenkedni. A munkáltatással elérni kívánt cél érdekében kívánatos lenne, ha a hatóságok odahatnának, hogy az egyes gazdaságok, uradalmak, gyárak, ipartelepek, egyes iparosok és gazdák stb. a munkaképes cigányokat a .hajlamaiknak és képességeiknek megfelelő munkára alkalmazzák. Azoknak a nyilvántartásba vett cigányoknak, akik időlegesen helyhez kötött, rendes vándor-foglalkozást űznek, mint a teknővájok, favágók; kosárfonók, szénégetők és egyéb hasonló munkásoknak, minden lehető módon segítségére kell lenni, hogy a tél folyamán foglalkozásukat -- megfelelő igazolvánnyal ellátva kellő ellenőrzés mellett akadály nélkül folytathassák'. Általában nagy gondot kell fordítani arra, hogy a cigányok a legnagyobb eréllyel munkára szoríttassanak, mert ezzel nemcsak helyhez köttetnek, hanem a polgárosult állapothoz közelebb >) Lásd: Magy. Rend. Tára, 1885. evf., 164. o. lüu*