Rendeletek tára, 1917

Rendeletek - 682. A m. kir. belügyminiszter 1917. évi 151.041. számú körrendelete valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjéhez a nyilvántartott cigányokkal való eljárásról.

6S2. 151.041/1917. B. M. sa. 2525 Minthogy a siker egyik biztosítéka abban rejlik, ha a hatósá­gok úgy a kijelölt tartózkodási helyekről engedély nélkül eltávozott, mint az eddig nyilvántartásba nem vett cigányokkal szemben szüntelenül eljárnak, éppen ezért elvárom, hogy a megvalósítandó cél érdekében a megállapított rendelkezések végrehajtása körül tör­vényes hatáskörükben mindent el fognak követni. Tájékozásul közlöm, hogy a csendőrkerületi parancsnokságo­kat a kóborláson talált cigányok folytonos igazoltatása, illetőleg előállítása iránt megfelelőleg utasítottam. III. Hadisegélyben részesítés. A nyilvántartásba vett cigánycsaládok hadisegélyben részesí­tése a legtöbb helyen ugyan rendben folyik, de megtörténik, hogy a jogosultak segélyben nem részesülnek, s ily esetek különösen a vadházasságban élőknél fordulnak elő. Megtörténik az is, hogy arra nem jogosultak élvezetében vannak a hadisegélynek. Amily nagy súlyt helyezek arra, hogy a hadisegélyben min­den jogosult részesüljön, ép oly eréllyel kell az e körül észlelhető esetleges visszaéléseket megszüntetni. Kívánatosnak mutatkozik az is, hogy a hatóságok igyekezze­nek lehetőleg odahatni, hogy a vadházasságban élők, mjhelyt arra alkalom nyílik, törvényes házasságra lépjenek. IV. Zálogtárgyak, néprajzi tárgyak. A kóborcigányoknak szokásuk, hogy értéktárgyaikat, különö­sen arany és ezüst kelyheket, serlegeket, botokat, gombokat, csat­tokat, ékszerül használt érmeket stb., amelyek között értékes mű­beccsel biró darabok is vannak, kóborlásaik alatt biztonságba helyezik és rendszerint zálogba teszik. Ennélfogva a hatóságok különösen gondot fordítsanak arra, hogy a cigányok által zálogba tett értékekről szóló és a többször idézett rendelet 3. §-a értelmé­ben őrizetbe vett zálogcédulák -, — amennyiben azok tulajdonosai megfelelő pénzösszeggel rendelkeznek — idejében ^meghosszabbít­tassanak vagy kiváltassanak. A meghosszabbitott zálogcédulák vagy a kiváltott értékek a 15.000/1916. B. M. eln. számú rendélet értel­mében megőrizendők. Magy. Rend. Tára, 1917. X—XH. f. U»Q

Next

/
Oldalképek
Tartalom