Rendeletek tára, 1917

Rendeletek - 679. A m. kir. belügyminiszter 1917. évi 137.205. számú körrendelete valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjéhez, a sebészi kötőszerekkel való takarékoskodásról.

il Vi). 137.205/1917. ß. Al. sx. 2519 ból állanak, minden nehézség nélkül sterilizálhatok) fölszivóképes­ségük a jobbminőségű tiszta gyapotét, megközelíti, s hogy a gyapot­foszlányoknak a sebbe való behatolása elkerültessék, kívülről lazán szőtt bydrophií-gazeval vannak át von va. - A kereskedelemügyi miniszter úr hozzájárulásommal egyidejű­leg utasította a Magyar Pamut Központot, hogy mindazoknak az egészségügyi intézményeknek és, kórházaknak, amelyeket kötszerrel a Pamutközpont lát el, a részükre megállapított kötszermennyiség­nek csak a felét szolgáltassa ki mull vagy calicotban, a másik felét pedig a fentebb emiitett compreszek alakjában bocsássa a kór­házak és betegellátó egészségügyi intézmények rendelkezésére. A Magyar Pamut Központ (V., Arany János-utca 27.) a compreszeket a kereskedelemügyi miniszter úr által megállapítandó áron köteles forgalomba hozni és kiszolgáltatni. Ezúttal tehát arra hivom fel -~^^^su. r urat , hogy a veze­tése alatt álló törvényhatóság területén levő kórházakat, és egész­. ségügyi intézményeket az előzőkben ismertetett compreszek hasz­nálatba vételére s egyúttal a kötszerekben való takarékosság szük­ségességének kiemelésével arra is utasítsa, hogy minden esetben, amidőn á kötözésre felhasznált mullpólyák ismételt használata ki­zártnak tekinthető, mullpólyák helyett az ezek pótlására alkalmas­nak bizonyult s a szerzett tapasztalatok' szerint, jól bevált papír­pólyák alkalm áztassanak. ismételten hangsúlyozva a kórházak kötszerekkel való ellá­tásánál előállott s mindinkább fokozódó nehézségeket, ' felhívom 7>;Là r im^Î'ët" urat í n °gy, a vezetése alatt álló törvényhatóság terü­letén levő összes kórházakat a kötszerek regenerálása tárgyában 74.315/191 7. szám alatt kiadott körrendeletemben 1 ) foglaltak pontos betartására utasítsa, s a kórházakat külön-külön arra is hívja Jel, hogy az elhasznált kötszereket — még ha többször vétettek ís alkal­mazásba .— újabb feldolgozás végett bocsássák a Pamut Központ rendelkezésére, mert a nagy anyaghiány nijatt csakis a kötszerek­nek regenerálásra való beszolgáltatásától remélhető, hogy a belföldi kötszerszükséglet némiképpen fedezhető lesz. Budapesten, 191.7. évi december hó ő-án. A m i n i s z I e r he ly eft: Samassa s. k. ' áUamíiíkár. l ) Lásd: M agy. Remi. Tára, 1917. évi',, 1745. o.

Next

/
Oldalképek
Tartalom