Rendeletek tára, 1917
Rendeletek - 363. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 1917. évi 6.631. ein. számú rendelete valamennyi elemi népiskola, fiu felső népiskola, polgári fiúiskola, felső kereskedelmi fiúiskola, gimnázium és reáliskola és tanitóképző-intézet tanitó-tanári testületéhez, illetőleg igazgatóságához,a tanulóifjúságnak a mezőgazdasági munkálatokban való közreműködéséről.
1412 363. 6.631/1917. V. M. ein. az. 0 a tagjai vehetők figyelembe, akik családi származásuk, vagy magánfoglalkozásuk révén a, mezőgazdasághoz értenek. Hadköteles, felmentett tanerők a felügyeletre lehetőleg nem osztandók be, ugyancsak a faluhelyen működő néptanítók sem, akik az intéző bizottságok rendelkezésére állanak felügyeleti, ellenőrzési, nyilvántartási és más írásbeli szolgálatokra.^ 18. A felügyelő tanító és tanár ellátásáról és költségeioek fedezéséről a birtokos, illetőleg a gazda gondoskodik. 19. Minden felügyelő a reá bizott csoport végzett munkájáról, az időtartamról, a tanulók által szerzett munkadíjakról, valamint mindennemű tapasztalatairól feljegyzéseket koszit és ezek alapján a munka végeztével kimutatást szerkeszt, amelybe a következő adatok vezetendők be: Hány tagból álló. csoport, hol, kinél, hány napon át, miféle munkát, milyen eredménnyel végzett; az egyes tanulók heten kint és összesen mennyi dízajásban részesültek, milyen volt a tanulók magatartása, munkakedve, egészségi állapota. A tanulók közül kik tűntek ki különös szorgalmukkal és munkájukkal, valamint jó példájukkal. E kimutatás a munka befejeztével, illetően a csoport feloszlása után az iskola igazgatóságához küldendő be, aki a kimutatásokat. összegyűjti és folyó évi szeptember hó l-ig közvetlenül a vezetésem alatt álló minisztérium Vl/a ügyosztályába küldi fel. A tanulóknak a mezőgazdasági munkában való részvételére vonatkozó szervezet közlése után azzal a felhívással fordulok a tanitó és tanári testületekhez, hogy a felhívásom kézhezvétele után nyomban tartandó értekezleten vegyék beható tárgyalás alá a közölt szervezet minden egyes pontját, és annak gondos áttanulmányozása után újból foglalkozzanak a. tanulóifjúságnak munkára való szervezésével. Állapítsák meg a teendőket, amelyek egyfelől a szülőknek megnyerésére szükségesek, r^sfelől amelyek a tanulóknak önként, azonban minél nagyobb sfámban való jelentkezését mozdítják elő. Az értekezletre gyakorlati gazdák és birtokosok is meghívandók, akiknek tanácsai és véleményük meghallgatandók. . A csoportok miképen való alakitására, az egy-egy csoportba beosztott tanulók számára, a tanulókat megillető munkadíj mórtékére, valamint a felügyeletet ellátó csoportvezetők készkiadásaira. »