Rendeletek tára, 1917

Rendeletek - 345. A m. kir. pénzügyminiszter 1917. évi 29.44<9. számú rendelete a vasúti hadi adóról és a szállítási okiratok bélyegilletékének felemeléséről szóló 1917: VI. törvény eikk II. fejezetének életbeléptetési idejéről és végrehajtásáról.

1370 • 345. 29.449/1917. P. Ü. M. sz. forgalomban ezentúl is a kincstári fuvarlevélürlapok használata lesz kötelező, úgy, hogy ezekben a vasúti forgalmakban a szóban levő illetéket ezentúl is kizárólag kincstári bélyegzett űrlapok haszná­lata által kell leróni. Más fuvarlevelekre (a hajózási forgalomban), valamint a fuvar­leveleknek az árúfelsorolására szolgáló minden betétlapjára és a fuvarlevelek helyett a küldemények kíséretére- rendelt más iratokra a 10. §. szerint járó illetéket bélyegjegyekben kell leróni, s azokat kötelesek a szállító vállalatok felelősség terhe alatt saját pecsétjük­kel (keletbélyegzővel) felülbélyegezni. Az ilyen módon lerovandó illetékért a feladó és á szállító­vállalat egyetemlegesen felelős. ja--- f Az itt felsorólt lerovási módoktól eltérőleg a törvény 16. §-ában nyert felhatalmazás alapján elrendelem, hogy azokban az esetek­ben, amidőn külderrfények nem fuvarlevél kíséretében adatnak fel, hanem szállitóvevény mellett fogadtatnak el elszállításra, & vasúti vállalatok kötelesek az ilyen szállitóvevényektől, valamint az express­árúvevényektől járó 30 f illetéket a vitelbéfrel együtt beszedni és az igazgatósági székhely szerint illetékes kir. adóhivatalnál (állam­pénztárnál) befizetni, és pedig a jelen utasítás alábbi IV. 2. pontjá­ban megállapított módozatok szerint. Elrendelem továbbá, hogy az ugyanezen (IV. 1.) pont második bekezdésében nem emiitett vasúti forgalmakban, jelesül a Török­ország vasutaival való forgalomban, úgyszintén a levantei s más tengerentúl forgalmakban használandó fuvarlevél-űrlapokon a sza­bályszerű kincstári bélyegilletéket — az eddigi gyakorlatnak meg­felelően — ezentúl is kincstári bélyegjegyekberí kell leróni akképen, hogy a bélyegjegy a feladási állomás közege által a kelet- (feladási) bélyegzővel felülbélyegeztetik. 2. A vasúti és hajózási forgalomban fuvarlevél vagy a külde­mények kíséretére rendelt más irat nélkül, továbbított küldemény után.kiadott átvételi jegyre (podgyászvevényre) a törvény 11. §-ának első bekezdése szerint járó 20-fillér bélyegilletéket, úgyszintén a magyar szent korona országain kivül feladott küldemények kiszol­gáltatásáról szóló és az átvevő által adott elismervények (árúértesitő­és vétlevelek) után a törvény 12. §-ában megállapított 1 K 20 f, illetve 30 fillér illetéket a vasúti és hajózási vállalatok tartoznak a vitelbérrel együtt beszedni és havonkint, minden számadási hónapra

Next

/
Oldalképek
Tartalom