Rendeletek tára, 1916

Rendeletek - 201. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter 1916. évi 7835. számú rendeletével kiadott engedélyokirat a somorja-uszori helyi érdekű gőzüzemű vasutra vonatkozólag.

672 201. 7.835/191 G. K. M. sz. Az engedélyes az épitést saját személyzetével és munkásai­val csak az esetre végeztetheti, ha az új épités vagy bővítés egy és ugyanazon pályaudvar határán túl nem terjed, és a vezetékek felerősítésére az állam tulajdonát képező támszerkezetek nem vé­tetnek igénybe. Ha a távírda-, távbeszélő- és villamos berendezések épitésével egyidejűleg a vasúti támszerkezetekre állami távírda- vagy táv­beszélővezetékek is erősíttetnek fel, engedélyes az állami és vas­úti vezetékek közös támszerkezeteken haladó vonalhossza után csak a vasúti vezetékek anyagainak árát és az összes egyéb épí­tési költségeknek a vezetékszámmal arányos részét köteles meg­téríteni. A vasúti táVirda-^ távbeszélő- és villamosjelző berendezések az 1888 : XXXI. t.-c. 11. §-ában körülirt következmények terhe alatt csakis vasútüzleti célokra, és csakis a vasút közegei által, állami és magántáviratok továbbítására pedig csak a kereskedelem­ügyi m. kir, minisztertől előzetesen kért külön engedély alapján használhatók. A berendezések felügyeletét és ellenőrzését a vaspályavonal területére illetékes posta- és távirdakerületi műszaki felügyelőség gyakorolja. Az e célból kiküldött tisztviselőknek jogukban áll a be­rendezések állomásain az ellenőrzést az általuk célszerűnek tartott módon bármikor gyakorolni, és engedélyes köteles a kívánt segéd­kezést és felvilágosításokat megadni. 19. §. Mihelyt a polgári vagy katonai forgalom a jelenleg engedé­lyezett vonalon annyira növekedett, hogy az éjjeli szolgálat és -gyorsabb forgalom berendezése a kereskedelemügyi m. kir. minisz­ter egyoldalú megítélése szerint kívánatosnak vagy szükségesnek mutatkozand, az engedélyes köteles lesz saját költségén mind­azon berendezéseket eszközölni és mindazon biztonsági intézke­déseket megtenni, amelyek a fennálló szabályok és utasítások sze­rint szükségesek, s illetőleg amelyek a kereskedelemügyi m. kir. miniszter részéről, hivatkozással azon szabályokra, követeltetni fognak. Amennyiben azonban a*katonai forgalom érdekében az, en­gedélyezés alkalmával alapul vett teljesítési képesség határán túl-

Next

/
Oldalképek
Tartalom