Rendeletek tára, 1916

Rendeletek - 176. A m. kir. honvédelmi miniszter 1916. évi 3.056. eln. 5. számú körrendelete, a harctéren elesett vagy a tábori egészségügyi intézetekben elhalt katonai egyének holttesteinek kiásásáról és elszállításáról.

176. 3.056/1916. H. M. ein. sz. 501 Ha a folyamodvány oly katonaegyén kiásatására vonatkozik, akinek sírhelye a délnyugati parancsnokság körletében fekszik, akkor azon katonai parancsnokság által, amelyhez a folyamodvány be­nyujtatott, az innsbrucki, grazi vagy zagrebi katonai parancsnok­sághoz teendők át. 2. A folyamodványban az eltemetés helyét, osztrák területre nézve a politikai vagy bírósági kerületnek, magyar területre nézve a városnak, községnek, járásnak feltüntetése mellett, okvetlenül úgy kell megjelölni, hogy az könnyen feltalálható legyen. Célszerű az eltemetés helyét egy áttekintési térképbe vagy egy kézi vázlatba berajzolni. 3. Az illetékes hadsereg-hadtápparancsnokság (katonai hely­tartóság, katonai parancsnokság) a hadtáp főparancsnokság által a fertőző hullák szállítására nézve kiadott rendeleteknek figyelembe­vétele mellett, az illető alsófokú közigazgatósági hatósággal égyet­értőleg határoz azután a folyamodvány felett. Ezt a határozatot rendszerint a folyamodó tartózkodási helye szerint illetékes katonai parancsnokság fogja a folyamodóhoz eljut­tatni, amely határozat mindig visszavonható, ha a kiásatás tényleges foganatosításáig a viszonyok esetleg megváltoztak volna. A katonai hatóság semmiféle szavatosságot nem vállal A félnek az engedély elnyerése után tett előterjesztésére az utóbb nevezett katonai parancsnokság (külföldiek részére a hadügy­minisztérium) a hadrakelt sereg illetékes parancsnokságának megsür­gönyzi azt az időpontot, amelyben a folyamodó vagy az azonos­sági tanú a hulla kiásása és hazaszállítása céljából jelentkezni fog. Ilynemű sürgönyök, amennyiben azok valamely hadtápható­sághoz vannak intézve, mint díjköteles (a fél által fizetendő) állami táviratok a mögöttes országterületnek megfelelő katonai hatósága által az illető hadtáphatósághoz irányitandók. 4. Hullakiásások csak egyes sírokból történhetnek. Megjegyeztetik, hogy Ausztriában a kiütéses hagymázban, himlő­ben, ázsiai kolerában vagy pestisben, Magyarországon az említett beteg­ségeken kivül még a vörhenyben és diphteriában elhaltak hulláinak kiásása is csak az elhalálozás után egy év múlva engedhető meg. Bosznia- és Hercegovinára nézve e tekintetben az országos kormány 1879. évi május 12-én kelt rendeletének határozványai érvényesek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom