Rendeletek tára, 1916

Rendeletek - 532. A m. kir. belügyminiszter 1916. évi 33.100. eln. számú körrendelete valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjéhez, az erdélyrészi menekültek visszatéréséhez szükséges igazoló okmányokról.

Ezeknek a Személyazonossági Igazolványoknak megfelelő számú ürlap-példányát egyidejűleg a hatóságoknak megküldöm, a jövőre pedig a táviratilag előterjesztendő kérésre folytatólagosan rendelkezésre bocsátom. Amennyiben azonban a készletek kellő időben meg nem érkez­nének és igy a hatóság űrlap nélkül kénytelen az igazolványt ki­állítani, ügyelnie kell arra, hogy a kiállítandó igazolvány szövege és beosztása a most közölt mintával teljesen azonos legyen, mert csak az ekként kiállított igazolvány jogosit a belső hadműveleti terület határvonalának átlépésére. A Személyazonossági Igazolványt a menekültek jelenlegi tar­tózkodási helyének községi (kör-) jegyzője, vagy az "ott székelő elsőfokú rendőrhatóság (városi rendőrkapitány, főszolgabíró) lehetőleg a menekültek köréből kijelölt bizalmi ember közreműködésével állítja ki. Ha azonban az indulás helyén a menekült rendes lakó­helyének községi (kor-) jegyzője jelen van, az igazolvány kiállí­tása az ő kötelessége. 1916. évi november hó 30-áig az arcképpel ellátott igazoló jegyek és útlevelek a visszautazásra külön katonai engedély nélkül is érvényesek, ha a most kiadott »Személyazonossági Igazolvány« hátlapján levő fentemiitett záradékkal vannak ellátva. A különvonatokkal haza induló tömegszállitmányoknál az utasok neveit oly jegyzékbe kell foglalni, amelyen a szállítmány vezetője is név szerint legyen megjelölve. A névjegyzék végére az igazolvány hátlapján levő záradékot és utasításokat magyar és né­met nyelven kell feljegyezni. »Ennek az igazolványnak tu­lajdonosa visszatérő mene­kült ! Az igazolványt legkésőbb 24 órával a tartózkodási helyre való megérkezés után a községi elöl­járóságnak kell átadni. A községi elöljáróság az iga­zolványt az elsőfokú rendőrható­ság útján az illetékes hadsereg­parancsnokságnak küldi be. Inhaber kehrt als Flüchtling zurück ! Diese Identitätsbescheinigung ist längstens 24 Stunden nach dem Eintreffen im Aufenthaltsorte der Ortsbehörde abzuführen. Die Ortsbehörde sendet die­selbe im Wege der Polizeibehörde erster Instanz an das zuständige Armeekommando«.

Next

/
Oldalképek
Tartalom