Rendeletek tára, 1916
Rendeletek - 58. A m. kir. minisztérium 1916. évi 928. M. E. számú rendelete, több cikk kivitelének és átvitelének tilalmáról.
58. 928/1916. M. E. sz. 157 mazvâ,. hogy a pénzügyigazgatóságokkal, és amennyiben szükségesnek tartják, a katonai kerületi parancsnokságokkal is egyetértően a mindkét határkerületben lakó gazdáknak, akik a túlsó határkerületben szántóföldeket, réteket vagy legelőket tulajdonban vagy bérben birnak, vagy akiknek a földjeit a vámvonal átszeli, kérésükre különös méltánylást érdemlő körülmények közt és a netalani visszaélések meggátlására alkalmas intézkedéseknek elrendelése mellett megengedjék, hogy : a) ezen földeknek az 1. §-ban megnevezett termékeit, illetve az azok míveléséhez szükséges vetemény eket a vámvonalon át akadálytalanul kivihessék ; b) a határt a saját igás-, teherhordó- vagy legelőmarháikkal mellékutakon átléphessék. 5. §. A 3. és 4. §-okban megjelölt cikkek kivitelének engedélyezéseért birtokosaik a rendőrhatóságokhoz (főszolgabíró, illetőleg járásfőnök vagy rendőrkapitányság), illetve a határvámhivatalhoz tartoznak folyamodni Ezen engedély, amely az engedélyező hatóságok belátása szerint bizonyos körülmények közt megfelelő, biztosítékhoz is köthető, csakis teljesen megbízható feleknek adandó egyszersmindenkorra, vagy pedig esetről-esetre. 6. §. A hadügyi igazgatás céljaira szolgáló szállítmányokat ezen rendelet nem érinti. Ezen rendeletbe ütköző cselekmények a fennálló jogszabályok szerint büntetendők, 8. §. Ezzel a rendelettel a m. kir. minisztériumnak 1915. évi február hó 9-én kelt 551. M. E., 1 ) 1915. évi március hó 18-án kelt 956. M. E., 2 ) 1915. évi március hó 20-án kelt 993. M. E,, 3 ) 1915. évi május hó 15-én kelt 1.699. M. E., 4 ) 1915. évi június hó 6-án kelt 1.896. M. E., 6 ) 1915. évi július hó 7-én kelt 2.388. M. E., 6 ) 1915. évi augusztus hó J ) Lásd: Magy. Rend. Tára, 1915. évf., 56. o. 2 ) Lásd: Magy. Rend. Tára, 1915. évf., 94. o. 1 ) Lásd : Magy. Rend. Tára, 1915. évf., 96. o. *) Lásd: Magyar Rend. Tára, 1915. évf., 690. b. fi ) Lásd : Magy. Rend. Tára, 1915. évf., 702. o. e ) Lásd: Magy. Rend. Tára, 1915. év£, 1079. o.