Rendeletek tára, 1916

Rendeletek - 454. A m. kir. minisztérium 1916. évi 3.652. M. E. számú rendelete, a tengericsira kivonásáról és forgalomba hozataláról, a tengeriolaj előállitásáról és forgalomba hozataláról, valamint a tengeriolaj legmagasabb árának megállapitásáról.

!526 454. 3.652/1916. M. E. sz. hatályukat vesztik, amennyibén a jelen rendelet életbelépése előtt még nem teljesíttettek. Azokat az igényeket, amelyek a szerződés nem teljesitéséből a jelen rendelet életbelépése előtt keletkeztek, az előbbi bekezdés szabálya nem érinti ; a vevő azonban nem követelhet teljesítést, hanem csak kártérítést. Oly szerződéseknél, amelyeket részletekben kell teljesíteni, a jelen §. első bekezdésének szabálya csak azokra a részszolgáltatá­sokra vonatkozik/amelyeket a jelen rendelet hatályának ideje alatt kellene teljesíteni. < 17. §. Tengeriolajat nem postai polgári forgalomban közforgalmú vasúton, hajón vagy gépkocsin a város vagy község területén kivül eső helyre csak a kereskedelemügyi miniszter által a jelen rende­lethez csatolt III. sz. minta szerint kiállított szállítási igazolvány mellett szabad szállítani. Közforgalmú vasúti és hajózási vállalatoknak ehhez képest tengericsiraolajat fuvarozás vagy tárolás végett csak úgy szabad el­fogadniuk és átvenniök, ha a feladó a fuvarlevéllel együtt a szállítási igazolványt is beszolgáltatja. _ A tengericsiraolaj szállításához szükséges szállítási igazolvány kiállítását a feladónak a Magyar Olaj- és Zsiripari Központ r.-t. út­ján kell kérnie. 18. §. A kereskedelemügyi minister a jelen rendeletben foglalt ren­delkezések alól indokolt esetekben kivételeket engedhet. 19. §. A tengeriolajnak vámkülföldről való beszerzésére a jelen ren­delet nem vonatkozik. 20. §. Aki a jelen rendelet valamelyik rendelkezését megszegi, vagy megszegésénél bármely módon közreműködik, az — amennyiben cselekménye súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik — kihá­gást követ el és hat hónapig terjedhető elzárással és kétezer K-ig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom