Rendeletek tára, 1916

Rendeletek - 338. A m. kir. belügyminiszter 1916. évi 22.451. eln. számú körrendelete valamennyi vármegyei törvényhatósáohoz, a rokkant katonáknak a községi (kör-) jegyzői irodákban segéd-munkaerőkként alkalmazásáról.

338. 22.451/1916. B. M. ein. sz. 1177 12. A beszerzési előlegek engedélyezésének, amint ezt már a 112.400/1915. B. M. számú körrendeletben is hangsúlyoztam, az a célja, hogy az alkalmazottaknak megkönnyittessék az elsőrendű tömegfogyasztási cikkeknek a hadiállapot tartama alatt való bizto­sítása és előnyösebb beszerzése. Tekintettel arra, hogy a szóban forgó elsőrendű fogyasztási cikkek legelőnyösebben a nagybani bevásárlás utján szerezhetők be, ez pedig a fogyasztóknak beszerzési csoportokba való tömörülésével érhető el, kívánatosnak tartom, hogy a beszerzési előleget igénybe vevő alkalmazottak beszerzési csoportokat alakítsanak, vagy hogy a már létező beszerzési csoportokba lépjenek be, és hogy a szóban levő elsőrendű fogyasztási cikkeket a beszerzési előlegeknek a be­szerzési csoport rendelkezésére bocsátása utján szerezzék be. Ezúttal is elvárom, hogy a beszerzési előlegek felhasználásá­nál a vármegyei alkalmazottak — akkor is, ha a viszonyok foly­tán nem csatlakozhatnak valamely beszerzési csoporthoz — saját jól felfogott érdekükben is, önként és következetesen szem előtt fogják tartani az előlegnek rendeltetésszerű célját. 13. Ha az alkalmazott a beszerzési előlegnek felvétele után, de még a beszerzési előlegnek teljes visszafizetése előtt a tényle­ges szolgálat kötelékéből bármilyen okból (nyugdíjazás, végkielé­gítés, önkéntes lemondás, elbocsátás stb.) megválik, a beszerzési előlegnek még vissza nem fizetett, részletei törlésbe hozandók. 14. A beszerzési előleg a jelen körrendelettel nem szabályo­zott kérdések tekintetében egy tekintet alá esik a fizetési előleggel. Budapesten, 1916. évi július hó 28-án. Sándor János s. k. 338. A m, kir. belügyminiszter 1916. évi 22.451. ein. számú körrendelete valamennyi vármegyei tör­vény hatósáohoz, a rokkant katonáknak a községi (kör-) jegyzői irodákban segéd­miyikaerőkkent alkalmazásáról. A hosszan tartó háborúnak következménye, hogy a községi és körjegyzői irodákban nem áll elég segédmunkaerő rendelkezésre. Magy. Rend. Tára, 1916. V[— VIII. f. 75

Next

/
Oldalképek
Tartalom