Rendeletek tára, 1915
Rendeletek - 466. A m. kir. minisztérium 1915. évi 3.599. M. E. számú rendelete, az egységes birói és ügyvédi vizsgára, valamint a gyakorlati birói vizsgálatra nézve a háború következtében szükségessé vált könnyítésekről.
1602 466. 3.599/1915. M. E. sz. A katonai szolgálat vagy ezzel egy tekintet alá eső állapot tartamát az illetékes hatóság által kiállított okirattal kell igazolni. 2. §. Ha a vizsgára jelentkező polgári vagy katonai hatósági orvos bizonyítványával, vagy általa felülvizsgált orvosi bizonyítvánnyal igazolja, hogy a háború ideje alatt teljesített. katonai szolgálatban vagy azzal egy tekintet alá eső állapotban szerzett sérülés vagy betegség akadályozta őt a joggyakorlat folytatásában, vagy a meg^ kezdéséhez szükséges elméleti képesítés megszerzésében, a vizsgálóbizottság a vizsgára bocsátáshoz szükséges három évi joggyakorlat idejébe ennek az akadálynak idejét is a méltányossághoz képest egészen vagy részben beszámíthatja, feltéve hogy a jelentkező az 1. §. első bekezdése értelmében szükséges legalább két évi joggyakorlatnak szabályszerű eltöltését kimutatja. 3. §. Az 1. §-ban említett katonai szolgálat és az ezzel egy tekintet alá eső állapot, valamint a 2. §-ban említett akadály idejét az egész vizsga ismétlésére és a pótvizsgára bocsátáshoz megkívánt joggyakorlatba is be kell számítani. A pótvizsgára való jelentkezésre megszabott egy évi, úgyszintén a pótvizsga ismétlésére való jelentkezésre megszabott hat havi záros határidőt azokkal szemben, akik- a jelentkezésben akár az egész záros határidő alatt, akár ennek egy része alatt az 1. és a 2. §-ban megjelölt valamely körülmény miatt gátolva voltak, e gátló körülmény megszűntétől kell számítani. 4. §• A jelen rendelet szabályait azokra, akik az 19Í3 : LUI. t.-c. 23. §-a értelmében az egységes birói és ügyvédi vizsgára bocsátáshoz megkívánt joggyakorlatot a korábbi jogszabályokban az ügyvédi vizsgára bocsátáshoz megkívánt kellékeknek megfelelően is tölthetik, azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy őket a jelen rendeletben megjelölt körülmények fennforgása esetében vizsgára keli bocsátani akkor is, ha a jelen rendelet 1. §-ának első bekezdése értelmében szükséges joggyakorlat idejének felét ügyvédnél, kincstári vagy közalapítványi ügyészségnél töltötték el, feltéve, hogy a joggyakorlatban töltött időből legalább fél év a jogtudorság megszerzése utáni időre esik.