Rendeletek tára, 1915
Rendeletek - 336. A m. kir. minisztérium 1915. évi 2.468. M. E. számú rendelete, az 1915. évi búza-, rozs-, kétszeres-, árpa- és zabtermésnek zár alá vételéről 2.072/1915. M. E. szám alatt kiadott rendelet kiegészítéséről.
1096 336. 2.468/1915. M. E. sz. 3. §. Kereskedők (igy nevezetesen fogyasztási szövetkezetek is), ha gabona adásvételével eddig is foglalkoztak, annak a törvényhatóságnak a területén, ahol üzleti telepük van, a termelőktől búzát, rozsot, kétszerest, árpát és zabot továbbeladás céljára is vásárolhatnak, de esak oly termelőtől, akinek eladásra szánt termése a felsorolt gabonaneműekből együttvéve legfeljebb száz métermázsát tesz ki. _ Az előbbi bekezdés alapján vásárolt gabonamennyiségeket a vevő csak az államnak, a 2.072/1915. M. E. számú rendelet 8. §-a alapján megbízott társaságnak, e társaság bizományosainak vagy azoknak adhatja el, akik a 2.072/1915. M. E. számú rendelet 6. §-a alapján vásárlásra vannak jogositva. Tilos az e §. első bekezdése alapján vásárolt gabonáért az ott emiitett kereskedőnek (fogyasztási szövetkezetnek) a továbbeladásnál olyan árat felszámitania, amely, habár a hatóságilag megállapított legmagasabb árat nem is haladja meg, mégis aránytalanul magasabb az általa a termelőnek fizetett árnál. Aki a jelen '§. rendelkezéseit megszegi, az — amennyiben cselekménye súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik — kihágást követ el és az 1912 : LXIII. t.-c. 15. §-ának 2. bekezdésében megjelölt közigazgatási hatóság által az 1914 : L. t.-c. 9. §-a értelmében két hónapig terjedhető elzárással és hatszáz koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. Az e kihágás miatt jogerősen elitélt elveszti a jelen §-on alapuló vásárlási jogosultságát. A fogyasztási szövetkezeteknek az a joga, hogy a ,2.072. 1915. M. E. számú rendelet 6. §-a értelmében nyert engedély alapján és annak korlátai között saját tagjaik élelmezésére a termelőtől vásárolhassanak, érintetlenül marad és ily kép vásárolt gabonakészleteikre az előbbi bekezdések szabályai nem vonatkoznak. 4. §. Ez a rendelet kihirdetésének napján lép életbe. Hatálya, amennyiben ez a rendelet a magyar szent korona országainak egész területén hatályos törvényben szabályozott jogviszonyokra vonatkozik, Horvát-Szlavonországokra ,is kiterjed. A HorvátSzlavonországokra kiterjedő rendelkezéseket, amennyiben végre-