Rendeletek tára, 1915

Rendeletek - 284. A m. kir. minisztérium 1915. évi 1.380. M. E. számú rendelete, a háború következtében a polgári peres és nem peres eljárásban szükséges rendkivüli intézkedések megállapitásáról.

"908 284. 1.380/1915. M E. sz. köteles a felperes kérelmére, a megszüntetést kimondó határozat jogerőre emelkedésére tekintet nélkül, az eljárást folytatni. Ha a bíróság az eljárásnak a 2. §. alapján kimondott felfüg­gesztését a jelen §. alapján megszüntette, az ellenfél oly ügyben, amelyben az ügyvédi képviselet nem kötelező, a fél személyes idézését, oly ügyben pedig, amelyben az ügyvédi képviselet köte­lező, azt kérheti, hogy a fél új ügyvédjének a bíróság által ki­tűzendő határidő alatti bejelentésére felhivassék ; a személyes idézést és a felhívást a félnek úgy kell kézbesíteni, mint az idé­zéssel ellátott keresetlevelet az alperesnek. Ha az idézés vagy a felhívás sikertelen marad, a féllel szem­lóén úgy kell eljárni, mint azzal, aki képviseltetéséről nem gon­doskodik. 6. §. A bíróság, amely előtt az ügy folyamatban van, az eljárás be­fejezése után pedig az ügyben eljárt elsőbírőság, kérelemre ki­mondhatja a felfüggesztés következményeit annak az időnek meghatározásával, amelyre a felfüggesztés ereje visszahatólag kiterjed, ha utólag az 1. §-ban meghatározott módon meggyőződik arról, hogy az eljárásban az 1. §-ban meghatározott egyén, mint fél, vagy beavatkozó, vagy a 2. §-ban meghatározott ügyvéd volt érdekelve. Ezzel a határozattal hatályon kívül kell helyezni az abban az időben hozott határozatokat és tett intézkedéseket, amelyre a felfüggesztés ereje visszahatólag kiterjed. A felfüggesztés ereje visszahatólag nem terjedhet tovább, mint : 1. olyan hadkötelezetteknél, akik a közös hadsereg (haditenge­részet) vagy a honvédség kötelékében állanak, a mozgósítás ki­hirdetésének napjáig; 2. a népfelkelésre kötelezetteknél addig a napig, amelyen a népfölkelés behívása következtében szolgálatra bevonultak ; 3. a csendőrség, pénzügyőrség és állami erdészet személyzeté­nél addig a napig, amelyen a népfölkeléshez csatlakoztak, ille­tőleg amelyen határvédő (tengerpartvédő) szolgálatukat meg­kezdték ; * 4. olyan egyéneknél, akik a véderőről szóló 1912 : XXX. t.-c, 7. §-a, vagy a hadi szolgáltatásokról szóló 1912 : LXVIII. t.-c. értelmében hadi célok érdekében szolgálattételre kötelezhetők, addig a napig, amelyen erre a szolgálatra bevonultak ; 5. a tábori csendőröknél, a hadrakelt sereget követő, valamint annak kíséretéhez tartozó személyeknél, továbbá az egészség-

Next

/
Oldalképek
Tartalom