Rendeletek tára, 1914
Rendeletek - 55. A m. kir. földmivelésügyi miniszter 1914. évi 7.000. számú rendelete, az osztatlan közös legelőkről szóló 1913 : . t.-c. életbelépéséről és végrehajtásáról.
55. 7.000/1914. F. M. sz. 7-19 Kérelemre a törvény alá vonható legelők. 6. % (1913 : X. t.-c. 3. §.) A földmívelésügyi miniszter az érdekelt tulajdonostársak illetőségek szerint számított legalább kétharmadrésznyi többségének kérelmére a társulattá alakulást elrendelheti oly egyéb közös legelőre nézve is, amely nem esik a törvény 1. vagy 2. (jelen rendelet 3. vagy 5.) §-a alá. Ebben az esetben a társulattá alakulást a földmívelésügyi miniszter csak akkor rendeli el, ha az a közösségből folyó ügyek vitelére az állattenyésztés érdekében azért mutatkozik kívánatosnak, mert a tulajdonostársak túlnyomó számban kisgazdák és érdekelt gazdaságaiknak száma legalább tiz. A törvény 2. (jelen rendelet 5.) §-ának utolsó bekezdése ebben az esetben is áll. Kérvények felszerelése és felterjesztése a törvény 2. és 3. §~a esetében. Az 5. §. esetében a kérvényt a földmívelésügyi miniszterhez kell intézni és rendszerint a gazdasági felügyelőségnél kell beadni, de be lehet adni a községi elöljáróságnál, a járási főszolgabírónál s a közigazgatási bizottságnál is. Utóbbiak a náluk beadott kérvényt a gazdasági felügyelőséggel közlik. A kérvényhez csatolni kell a közös legelő telekjegyzőkönyvének (telekkönyvi betétének) mind a három (A) B) CJ) lapjáról készült kivonatos hiteles másolatot, továbbá a közös legelő kataszteri birtokívének hiteles másolatát is. Ha a tulajdonostársak telekkönyvezve nincsenek (1913 : X. t.-c. 4. §.), vagy telekkönyvezve vannak ugyan, de a telekkönyv a tényleges állapottal nem egyezik meg, akkor a kérvényhez csatolni kell még a közös legelőben tényleg részes feleknek névsorát illetőségük arányának a feltüntetésével. A névsort tartalmazó kimutatásban fel kell tüntetni azt, hogy a kimutatás adatait honnan merítették. Ha a kimutatás adatait a kérvényt beadó érdekeltek okmányokkal (pl. vételi szerződés) tudják igazolni, akkor a kimutatáshoz a vonatkozó okmányt vagy annak hiteles másolatát is csatolni- kell. Máskülönben a kimutatás a községi elöljáróság hitelesítési záradékával legyen ellátva. Nem szükMagy. Rend. Tára, 1914. III/IV. t. 48