Rendeletek tára, 1914

Rendeletek - 305. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter 1914. évi 72.764. számú rendeletével kiadott egyesitett engedélyokirata a debreczen—nyirbátori helyi érdekű vasútnak.

305. 72.764/1914. K. M. sz 2509 eszközölni, hogy azáltal a pályának hóval vagy futóhomokkal való foefúvása előidéztessék vagy fokoztassék. Az anyagárkok és egyéb anyagnyerési helyek mindenütt ott, ahol az lehetséges és szük­séges, megfelelő mérvben és módon viztelenitendők lesznek, oly­képen azonban, hogy ezáltal káros vízfolyások ne keletkezhessenek és általában más érdekek sérelmet ne szenvedhessenek. A töltés lába és az esetenkint mellette nyitandó anyagárok közt legalább 0'80 méter széles padka hagyandó, és ugyanily széles­nek kell lennie a kisajátítási védszalagnak is. A magyar királyi államvasutaknál alkalmazott elhatárolási szabályzatnak érvényessége ezen helyi érdekű vasútra is kiter­jesztetik, i Szálas- vagy csemete-erdőket átmetsző vagy érintő pályarészek mentén azok a védszalagok, amelyeken biztonsági tekintetekből az erdő kiirtandó, az előbb emiitett elhatárolási szabályzatban előirt szélességben beváltan dók, illetőleg kisajátitandók és mint pályatulaj­don elhatarolandok. Ezen beváltás, illetőleg kisajátítás csak abban az esetben mellőzhető, ha a szabályszerű védszalagok területére nézve az illető erdőbirtokosoktól jogérvényesen kiállított és ugy a központi, mint a vidéki telekkönyvben a vasút javára bekebelezendő szolgalmi nyilatkozatok szereztetnek be, amelyek értelmében. a védszalagok területének be nem ültetése, illetőleg be nem fásítása valamint cserje- és bokornövényektől menten tartása örök időkre biztosíttatik. Csuszamlások vagy más természetű deformációk meggátlása és megszüntetése céljából úgy töltéseknél, mint bevágásoknál meg­felelő óvintézkedések, valamint a szükséges vízmentesítési és biz­tosítási munkák alkalmazandók. Előreláthatólag csuszamlásra vagy másnemű deformációra hajlandó terepen a szükségesnek mutatkozó •teljesítmények még a földmunkák megkezdése, illetőleg általában a terep és talaj egyensúlyának megbolygatása előtt, egyébként pedig az épités közben, vagy a műszaki felülvizsgálat, esetleg pedig a műszaki utófelülvizsgálat eredménye alapján megállapítandó módon és terjedelemben hajtandók végre. Ár-, illetve belvizterületeken átvonuló töltéseknél a pályaszín legalább 0'80 méterrel a legmagasabb ár-, illetőleg belvizállás felett tartandó. Mindenütt ott, ahol azt a helyi viszonyok és körülmények bármi oknál fogva megkövetelik, a pályatest és tartozékai — az

Next

/
Oldalképek
Tartalom