Rendeletek tára, 1913

Rendeletek - 110. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter 1913. évi 48.440 számú rendeletével kiadott Engedélyokirata a beszterczebánya—hermándi helyiérdekű gőzüzemű vasútnak.

Í204 - HO. 48.440/1913. K. M. sz. VII. Járóművek és iorgalmi eszközök. Engedélyes cégek kötelesek az engedélyokirat 7. §-ában járó művek és forgalmi eszközök beszerzésére megállapított össze^ get a helyi érdekű vasút üzletét kezelő vasút igazgatóságánál, annak felhívására, az általa kitűzendő határidőn belül készpénzben befizetni. Az üzletkezelő vasút igazgatósága tartozik a beszerzendő járómüvek" és forgalmi eszközök részletterveit, az azok nemét, számszerinti mennyilégét és egységárát tartalmazó kimutatással .együtt a kereskedelemügyi miniszterhez átvizsgálás és jóváhagyás végett még a megrendelés, illetőleg beszerzés előtt bemutatni. Bárminő építési célokra — ideértve a pálya és tartozékainak bekavicsolását, illetőleg behomokolását is — az engedélyezett vasút számára az építési tőkéből beszerzendő járóműveket használatba venni nem szabad. Ezen határozmánytól eltérésnek csak a keres­kedelemügyi miniszter előzetes felhatalmazása és az általa meg­szabandó feltételek alapján oly kivételes esetekben lehet heh/e, amikor már használt járóművek beigazoltan nem állanak rendel­kezésre,, illetőleg sem vétel, sem bérlet útján egyáltalán nem kaphatok. VIII. Felszerelési, leltári és berendezési tárgyak és elhasználás! anyagok. A felszerelési, leltári és berendezési tárgyak a helyi érdekű vasút üzletét kezelő vasút igazgatósága által készítendő részletes kimutatás alapján, az elhasználást anyagok pedig az első négy heti szükségletnek megfelelőleg lesznek az épitési tőkéből beszer^ zendők s az üzletnek rendelkezésre bocsátandók. IX., Jótállás. A különböző létesítményekhez használandó anyagok jó minő* s'égére, nemkülönben az előállítandó összes munkák, építmények, gyártmányok stb. megfelelő és szilárd kivitelére nézve a középit­kezési munkákra és azokkal kapcsolatos szállításokra vonatkozó feltételek, továbbá az épületek leírásának, valamint a még egyéb­ként fennálló szabályzatok és rendeletek határozmányai lesznek

Next

/
Oldalképek
Tartalom