Rendeletek tára, 1912
Rendeletek - 58. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter 1912. évi 19.978. számú rendeletével kiadott engedélyokirat a rimaszombat—poltári helyi érdekű gőzüzemű vasutra vonatkozólag.
378 58. 19.978/1912. K. M. sz. VIL Járómővek. Engedélyes köteles az engedélyokirat 7. §-ában járóművek beszerzésére megállapított összeget legkésőbb 14 nappal a vasútvonal műtanrendőri bejárását megelőzőleg a vasút üzletét kezelő vasút igazgatóságánál készpénzben befizetni. Az üzletkezelő vasút igazgatósága pedig további 30 nap alatt tartozik a beszerzendő járóművek részletterveit, az azok nemét, számszerinti mennyiségét és egységárát tartalmazó kimutatással együtt a kereskedelemügyi miniszterhez átvizsgálás és jóváhagyás végett -még a megrendelés, illetőleg beszerzés előtt bemutatni. Bárminemű épitési célokra — ideértve a pálya és tartozékainak bekavicsolását, illetőleg behomokolását is — az engedélyezett vasút számára az épitési tőkéből beszerzendő járóműveket használatba venni nem szabad. Ezen határozmánytól eltérésnek csak a kereskedelemügyi miniszter előzetes felhatalmazása és az általa megszabandó feltételek alapján oly kivételes esetekben lehet helye, amikor már használt járóművek beigazoltan nem állanak rendelkezésre, illetőleg sem vétel, sem bérlet utján egyáltalán nem kaphatók. VIII. Felszerelési, leltári és berendezési tárgyak és elhasználási anyagok. A felszerelési, leltári és berendezési tárgyak a helyi érdekű vasút üzletét kezelő vasút igazgatósága részéről jóváhagyás végett bemutatandó részletes kimutatás alapján a kereskedelemügyi miniszter által megállatandó mennyiségben, az elhasználási anyagok pedig az első négy heti szükségletnek megfelelőleg lesznek az épitési tőkéből beszerzendők s az üzletnek rendelkezésre bocsátándók. IX. Jótállás. A különböző létesítményekhez használandó anyagok jó minőségére nemkülönben az előállítandó összes munkák, épitmények, gyártmányok stb. megfelelő és szilárd kivitelére nézve a magyar királyi államvasutaknál érvényben levő feltétfüzetek és épületek leírásának, vala-