Rendeletek tára, 1912
Rendeletek - 21. A m. kir. igazságügyminiszter 1912. évi 9.700. I. M. számú rendelete, a bűnvádi ügyekben alkalmazott szakértők díjszabásáról.
100 21. 9.700/1912. I. M. sz. mányok stb. megvizsgálásával töllöttek el, s egyszersmind kitüntetik azt is, hogy naponkint hány órát fordítottak erre a munkájukra és mit végeztek ez alatt az idő alatt. Az ily módon elkészített költségjegyzéket szakértő véleményük kapcsán az eljáró bíróhoz benyújtják. A biró a kir. ügyészség véleményének beszerzése után—a végzett munka mennyiségének, a vélemény terjedelmének és értékének mérlegelése, valamint a munkára fordított időnek hozzávetőleges kiszámítása után — a 9. és a 7. §-nak megfelelő díjszabás alapul vétele mellett állapítja meg a szakértők díját. Ha azonban a szakértők részére fejenkint 1.000 koronát meghaladó díj megállapítása látszik méltányosnak, ennek engedélyezése végett az igazságügyminiszterhez kell fölterjesztést tenni (2. §.). 9. §. Birói szemlén vagy tárgyaláson való jelenlétért, beleértve az ott kifejtett szakértői működést is, a könyvszakértőt ugyanaz a díjazás illeti meg, amelyet a 7. '§. az írásszakértők részére megállapít. A tárgyszakértők díjai. 10. §. Az előbbi §-ok alá nem eső bűnjeleknek vagy egyéb tárgyaknak megvizsgálásáért — akár a biró jelenlétében, akár a nélkül történik a vizsgálat — az írásban vagy szóval előterjesztett véleménynyel együtt 6 K, minden további megvizsgált tárgy után 3 K jár. Ha valamely tárggyal együtt tartozékai (pl. a lőfegyverrel együtt a töltények vagy töltényhüvelyek) is megvizsgáltatnak,. ezekért különb díj nem számitható fel. Fegyvernek lőpróbákkal kapcsolatos megvizsgálásáért a véleményadással együtt ÍO^K jár. 11- §• Főtárgyaláson vagy járásbirósági tárgyaláson való jelenlétért, beleértve az ott kifejtett szakértői működést és a véleményadást,. a tárgyszakértőnek a 7. §-ban megállapított díjazásra van igénye. /