Rendeletek tára, 1912
Rendeletek - 150. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter 1912. évi 57.552. számú rendeletével kiadott egyesitett engedélyokirata a kőrös—belovár—verőcze—barcsi helyi érdekű vasutnak.
1156 150. 57.552/1912. K. M. H. goknak a vagányokban tényleg felhasznált mennyisége után számított ya°/-oát és azonkívül egy a 23*6 kg. sínrendszernek megfelelő teljes váltót és keresztezést egy egész kitérőhöz szükséges teljes talpfacsoporttal együtt, tartalékul az építési alapból beszerezni s az üzletnek rendelkezésére bocsátani; ezen tartalékokba azonban nem számithatók be azon készletek; melyeket a jótállási idő alatt megromló felépítményi vas és acélanyagok kicserélésére a szállító gyárak taroznak átadni. Bárminő építési célokra, ideértve a pálya és tartozékainak bekavicsolását, illetőleg behomokolását is, az engedélyezett vasút végleges felépítményéhez szánt váltókat, keresztezéseket, közönséges és váltótalpfákat, talpfacsoportokat, csavarokat és sinszegeket egyáltalában nem szabad használatba venni, a síneket, valamint esetleg még a hevedereket és alátétlemezeket pedig csakis azon határozott kikötéssel, hogy az ideiglenes használatból kikerült ilynemű anyagok, a nyilt pálya vágányának és az állomásokon vonatkeresztezésre szolgáló átmenő fővágányoknak kizárásával, még az állomások többi mellékvágányaiban is csak akkor és csak annyiban lesznek alkalmazhatók, ha és amennyiben azok az építés ellenőrzésével megbízott szakközegek által gondosan és szigorúan megvizsgáltatván, minden tekintetben teljesen sérületleneknek és kifogástalanoknak fognak találtatni. Építés alatt álló vasutvonalak felépítményének ideiglenes célokra való használata tekintetében a középitkezési munkákra és azokkal kapcsolatos szállításokra vonatkozó feltételek XVI. fejezetében foglalt megállapítások irányadók. Az 1874. évi december 31-én 18.091. szám alatt kelt közmunka- és közlekedésügyi ministeri szabályrendeletnek (Magyarországi Rendeletek Tára 1874. évfolyam 194. szám 686. s következő lap) idevágó határozmányai, amennyiben azok a hivatkozott feltételek most emiitett megállapításaival ellentétben nem állanak, az itt szóban forgó helyi érdekű vasútra vonatkozólag is érvényben maradnak. Az építendő helyi érdekű vasútvonalon összesen 1410 folyóméter állomási mellékvágány létesítése követelhető, mely hosszba azonban a m. kir. államvasutak Kaproncza csatlakozó és vizállomásán előállítandó uj, illetőleg áthelyezendő vagy átalakítandó régi vágányok nincsenek beszámítva.