Rendeletek tára, 1911
Rendeletek - 73. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter 1911. évi 22.910. számú rendeletével kiadott engedélyokirat a bánffyhunyad—keleczeli helyi érdekű gőzüzemű vasútra vonatkozólag.
524 73. 22.910/161 UK. M. n. a helyi érdekű vasuiakra vonatkozó magyar királyi államvasuti szabványrajzokhoz is alkalmazkodni kötelesek, mely utóbbiak mindig a magyar királyi államvasutak igazgatósága által kiadott és annál megszerezhető eredeti sokszor ősit vány okban térj esztendők miniszteri jóváhagyás alá. Ezen szabványok alapján lesznek kidolgozandók a különböző munkák, műtárgyak, épületek és egyéb építmények kiviteléhez szükséges részlettervek és munkarajzok. Ugy a szabványokat, valamint az építésre vonatkozó összes többi terveket is 4—4 példányban kell előzetes jóváhagyás végett felterjeszteni, és pedig az állomások, a magasépitmények, járóművek és a gépészeti berendezés Összes terveit, valamint az őrházkiosztási tervezetet is azon vasutigazgatóság utján, amely az uj helyi érdekű vasútnak üzemét kezelni fogja. A vasútépítéssel összefüggésben álló anyagok (építési anyagok, kutvizek) a vasút üzemét kezelő vasutigazgatóság kívánságára szilárdsági szempontból, vagy vegyileg az engedélyes terhére megvizsgálandó. Az emiitett államvasuti szabványok érvényessége tekintetében kivételnek csak annyiban lehet helye, amennyiben az alábbi fejezetek netalán eltérő megállapításokat tartalmaznának. II. Alépítmény. A vasút alépítménye egy vágányra készítendő. A legnagyobb emelkedés, illetve* esés 16 (tizenhat) °/ 0 °-fc> en állapittatik meg. A kanyarulatoknak a nyilt pályán 250 méternél kisebb félátmérővel nem szabad birniok, azonban Kalotaszentkirály és Zentelka községek belterületére építendő vonalrészen kivételesen 200 méter félátmérővel biró kanyarulatok is alkalmazhatók. A kanyarulatoknál átmeneti ivek létesítendők, az egymásután következő görbületeknél az átmeneti ivek között legalább is 10 méter hosszú egyenes pályarésznek kell maradni. A vasút irány- és lejtési viszonyait a kivitel céljaira készítendő építési tervezetben a kereskedelemügyi miniszter engedélye nélkül nem szabad akként megválasztani, illetőleg olyképpen megváltoztatni, hogy azok kedvezőtlenebbek legyenek a vasút költségelése és engedélyezése alapjául szolgált tervekben előtüntetett, illetőleg megállapított irány- és lejtviszonyoknál.