Rendeletek tára, 1911

Rendeletek - 48. A m. kir. belügyminiszter 1911. évi 45.000./XI. számú körrendelete valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjéhez, a Nordatlantischer Dampferlinien-Verband-ban (Continental Pool) egyesült gőzhajótársaságoknak kivándorlók szállítására adott engedélyről.

418 48. 45.000/1911. B. M. sz. Minthogy pedig a kivándorlás lefolyását a legszigorúbban ellenőrizni szándékozom, a kivándorlást csak azon határállomásokon át engedem meg, melyeken a gőzhajóstársaságok kivándorlási irodák felállítására, illetőleg az Adria m. kir. tengerhajózási részvénytársa­ság, mint a Cunard Steam Ship Co. Limited hajóstársaság helyet­tese által eddig is fenntartott irodák továbbvezetésére feljogosítva lettek. Az újonnan engedélyezett gőzhajóstársaságoknak megenged­tem, hogy a kivándorlás célszerű lebonyolítása érdekében Csacza, Pozsony, Királyhida és Sopron határszéli állomásokon már felállí­tott irodákat kezelésükbe átvehessék. Ezzel kapcsolatban a kivándorlók kizsákmányolásának, tév­útra vezetésének meggátlása, tehát egyrészt a kivándorlók érdekei­nek megvédése, másrészt az állami felügyelet lehetővé tétele céljá­ból a kivándorlást az 1909:11. t.-c. 5. §-a alapján az alábbi út­vonalakra korlátozom, és a kivándorlást a most engedélyezett gőz­hajóstársaságok kikötői felé csak a csaczai, pozsonyi, királyhidai és soproni határállomásokon át, míg a Cunard Steam Ship Co. Limited hajóstársaság Fiúméból induló hajóira ez idő szerint csak a csáktornyai és a később még engedélyezendő határállomásokon át engedem meg. Ennélfogva minden kivándorló csak az emiitett engedélyezett határállomások érintésével hagyhatja el az országot. Aki ezen tilalom ellen vét és a kijelölt határállomás elkerülésével, vagy pedig érintésével ugyan, de a határállomásokon ellenőrzést gyakorló rendőrség, illetőleg csendőrség előtti igazolás nélkül akarja elhagyni az ország területét, az 1879: XL. t.-c. 1. §-a értelmében kihágást követ el, és 15 napig terjedhető elzárással és 200 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. A kivándorlásnak ezen korlátozása következtében az 1909. évi 57.000. B. M. számú utasítás 1 ) 5. §-ában foglaltak alkalmazást nyernek, s ehhez képest minden kivándorló az ország területének elhagyása előtt a határállomásokon a vonatokról leszállani és az ellenőrzést gyakorló rendőrségnél (csendőrségnél) igazolni köteles azt, hogy szabályszerűen kiállított útlevele alapján kivándorlásra jogosult, továbbá megváltott hajójegyével igazolni köteles azt is, hogy a kijelölt útirányok egyikét fogja használni. Az engedélyezett gőzhajóstársaságok északnyugoti európai kikötőin át kivándorlók a szállítási szerződést az ország területének *) Lásd : Magy. Rend. Tára, 1909. évf„ 1049. o.

Next

/
Oldalképek
Tartalom