Rendeletek tára, 1911

Rendeletek - 188. A m. kir. pénzügyminiszter 1911. évi 111.036. számú körrendelete valamennyi törvényhatóság közigazgatási bizottságához és valamennyi m. kir. pénzügyigazgatósághoz, a Budapest székesfővárosi közigazgatási bizottság és pénzügyigazgatóság kivételével, az egyenes adók 1912. évre vonatkozó kivetésének megindításáról.

188. 111.036/1911. P. Ü. M. sz. 985 c) hivatalból kézbesíteni a házbérvallomási íveket általános házbéradó alá eső helyeken minden vallomásadásra kötelezettnek ; ellenben általános házbéradó alá nem tartozó helyeken csak azok­nak, akik az 1911. évben már házbéradót tartoztak fizetni, vagya vallomási iv átvételéért jelentkeznek ; 4) oly helyeken, ahol az 1911. évi 63.110. számú rendeletem alapján a nyári időszakban házbérvallomások követeltettek be, de általános házbéradó alá ennek alapján még nem kerülhettek, a bérbeadott épületekről — a saison-lakásoknak tekintendő nyaralók­tól eltekintve — a vallomásokat újból bekövetelni ; e) a folyó év november végéig benyújtott vallomási Íveket a felektől átvenni, azokon az átvétel napját feljegyezni s a vallomási iveket beérkezésük sorrendjében az erre a célra adókörzetek szerint külön készitendő jegyzékbe foglalni. A házbérvallomások beadásá­ról, ha a felek azt kérik, elismervény adandó. 2. Az 1911. év december hónapjában: a) a házbéradóra vonatkozólag a hirdetményben kitűzött határ­idő alatt beadott vallomásokról készített jegyzékeket lezárva és alá­írva, a hirdetmény közzétételét igazoló községi bizonyítvánnyal együtt 1911. évi december 1-én a kir. pénzügyigazgatóságnak be­terjesztik ; b) ha a beadott vallomás hiányos, vagy ha a fél a kitűzött határidő alatt vallomást nem adott, az illetőket a házadó-utasitás 63. §-ához képest 8 napi határidő kitűzése mellett a megjelölt hiányoknak pótlására, illetve vallomásuknak beadására vétbizonyit­vány mellett hívják fel és ezeket az adóköteleseket külön jegyzékbe foglalják s ebbe a jegyzékbe veszik fel azokat is, akik a folyó évi november 30-ika után elkésetten, de önként adnak vallomást. 3. Az 1912. év január hónapjában : a) kivetik a házadót a házkataszteri munkálatok és a házbér­vallomási ivek, illetőleg a hivatalos becslés adatainak alapul vétele mellett az 1909. évi 77.000. számú utasítás 59—62. és 65—67. §-aiban foglaltak szem előtt tartásával. Ez alkalommal különösen arra kötelesek ügyelni, hogy az egyénenkinti kivetés teljesítése előtt

Next

/
Oldalképek
Tartalom