Rendeletek tára, 1909

Rendeletek - 76. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter 1909. évi 39.180. számú rendelete, a vasuti árúfuvarozásra vonatkozó nemzetközi egyezmény kötelékébe tartozó, önálló igazgatással biró valamennyi hazai vasut igazgatóságához, a berni egyezmény hatálya alá tartozó vasutvonalak jegyzékéről. - 77. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter 1909. évi 40.211. számú rendeletével kiadott II. függelék, a budapesti helyi érdekű vasutak részvénytársaság egyesitett engedélyokiratához.

924 77. 40.211/1909. K. M. sz. kapcsolással és átmenő fékberendezéssel, két pótkocsi vontatása esetén 60 km. maximalis sebességre lesznek készítendők. Ilyen motorkocsi beszerzendő 8 darab, mellékkocsi — ugyan­csak 36—40 ülésre — 4 darab. ' Bárminő építési célokra — ideértve a pálya és tartozékainak bekavicsolását, — az engedélyezett vasút számára az épitési tőké­ből beszerzendő járóműveket használatba venni nem szabad. Ezen határozmánytól eltérésnek csak a kereskedelemügyi miniszter elő­zetes felhatalmazása és az általa megszabandó feltételek alapján oly kivételes esetekben lehet helye, amikor már használt járó­művek beigazoltan nem állanak rendelkezésre, illetőleg sem vétel, sem bérlet utján egyáltalán nem kaphatók. IX. Felszerelési, leltári és berendezési tárgyak és elhasználási anyagok, A felszerelési, leltári és berendezési tárgyak az ' engedélyes részéről jóváhagyás végett bemutatandó részletes kimutatás alap­ján a kereskedelemügyi miniszter által megállapítandó mennyiség­bem az elhasználási anyagok pedig az első négyheti szükséglet­nek megfelelőleg lesznek az épitési tőkéből beszerzendők, s az üzletnek rendelkezésre bocsátandók. X. Jótállás. A különböző létesítményekhez használandó anyagok jó minő­ségére, nemkülönben az előállítandó összes munkák, építmények, gyártmányok stb. megfelelő és szilárd kivitelére nézve a magyar királyi államvasutaknál érvényben levő feltétfüzetek és épületek leírásának, valamint a még egyébként fennálló szabályzatok és rendeletek határozmányai lesznek mérvadók és pedig abban az esetben is, ha az engedélyokirat ide vonatkozó §-a alapján a keres­kedelemügyi miniszter kivételesen netalán meg fogná engedni, hogy egyes anyagok, alkatrészek, gyártmányok vagy szállítmá­nyok külföldről szereztessenek be. A sinek, váltók és keresztezések, valamint a sinkapcsoló­szerek kivételével mindazon munkákért, építményekért, gyártmá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom