Rendeletek tára, 1909
Rendeletek - 70. A kereskedelemügyi m kir. miniszter 1909. évi 25.098. számú rendeletével kiadott engedélyokirat a czegléd—csemői helyi érdekű gőzüzemű vasutra vonatkozólag.
70, 25.098/19Q9. Ki M, BZ, 865 amikor már használt járóművek beigazoltan nem állanak rendelkezésre, illetőleg sem vétel, sem bérlet utján egyáltalán nem kaphatók. VIII. Felszerelési, leltári és berendezési tárgyak és elhasználási anyagok. A felszerelési, leltári és berendezési tárgyak az engedélyes részéről jóváhagyás végett bemutatandó rész'etes kimutatás alapján a kereskedelemügyi miniszter által megállapítandó mennyiségben, az elhasználási anyagok pedig az első négy heti szükségletnek megfelelőleg lesznek az építési tőkéből beszerzendők s az üzletnek rendelkezésre bocsátandók. IX. Jótállás. A különböző létesítményekhez használandó anyagok jó minősegére, nemkülönben az előállítandó összes munkák, építmények, gyártmányok stb. megfelelő és szilárd kivitelére nézve a magyar királyi államvasutaknál érvényben levő feltétfüzetek és épületek leírásának, valamint a még egyébként fennálló szabályzatok és rendeletek határozmányai lesznek mérvadók és pedig abban az esetben is, ha az engedélyokirat ide vonatkozó §-a alapján a kereskedelemügyi miniszter kivételesen netalán meg fogná engedni, hogy egyes anyagok, alkatrészek, gyártmányok vagy szállítmányok külföldről szereztessenek be. A sínek, váltók és keresztezések, valamint a sinkapcsolószerek kivételével, mindazon munkákért, építményekért, gyártmányokért és szállítmányokért, melyekre a magyar királyi államvasutak feltétfüzeteiben bizonyos jótállás van, megszabva, engedélyes a műszaki felülvizsgálat helyi szemléjének középidejétől számított legalább egy évig, ellenben a sinek, váltók és keresztezésekért az üzlet megnyitása napjától kezdve legalább három ívig, a sinkapcsolószerekért pedig szintén az üzlet megnyitásától számított legalább egy évig tartoznak jótállani. Engedélyesek tartoznak továbbá az építési alapból fedezni, illetőleg megtéríteni a felépítménynek szintén az üzlet megnyitásától számított húsz napi fentartásából, valamint az ehhez szüksé-