Rendeletek tára, 1907
Rendeletek - 46. A földmívelésügyi m. kir. minister 1907. évi 30.962. számú rendeletével jóváhagyott alapszabályai a temeskubin-dubováczi ármentesitő s belvíz-levezető társulatnak.
m 46. ÚÜ.962/1907. £ M. si ban áll a szolgálati viszonyt egy évi felmondás mellett bármikor megszüntetni. Á fegyelmi eljárást a volt közmunka- és közlekedésügyi minister 50.515/1887. szám alatt kiadott rendelete *) szabályozza. 36. §. Az igazgató - mérnök : Árvízveszély idején teljes joggal, de egyszersmind teljes felelőséggel vezeti és intézi az árvédelmet. A költségvetés keretén belül való utalványozásokat eszközli. Utasitásait a választmánytól, illetőleg annak együtt nem léte esetén az elnöktől veszi. Az igazgató - mérnök : a) vezeti a társulat összes administrativ és gazdasági ügyeit; b) a közgyűlések és választmányi ülések állandó jegyzője és azok jegyzőkönyveit ő vezeti; c) felügyel a társulat mindennemű műveire, építményeire, nemkülönben ültetvényeire, általában a társulat összes vagyonára; d) műszaki terveket, munkaprogrammot és az évi költségvetést elkészítteti, illetve elkésziti ós a választmány elé terjeszti; e) végzi a társulat összes levelezéseit, felügyel az irattár kezelésére, vezeti a szükséges nyilvántartási könyveket és a felszerelvónyi leltárt, s teljesiti a pénztárt ellenőrző tisztet; f) a kivetett költség- és kölcsönjárulékoknak az ártéri birtokokra eső részleteiről az illető árterek tulajdonosait egyénenkint értesíti; *) U«d : Magy. Rend, Tára, 1888. évi, 127. o.